Nemzetközi foci

Redknapp Szlovéniában állhat újra munkába

Február óta nincs csapata a korábbi Tottenham-menedzsernek, az Olimpija Ljubjana csábítja.

Kapcsolódó cikkek

Meglepetésre hosszú évek után először nem a korábbi BL-szereplő NK Maribor áll a szlovén bajnokság élén a pontvadászat kétharmadánál, hanem az Olimpija Ljubjana. A 2005-ben megszűnt eredeti, négyszeres bajnok Olimpija jogutódja 2009 óta tagja az első osztálynak, legjobb helyezése két ezüstérem.

A szlovén klubtól azonban a télen távozott az eddigi tréner, Marijan Pusnik, akinek egyelőre keresik az utódját. Az egyik célpont Harry Redknapp lehet. A korábbi Tottenham-menedzser azért került szóba, mert a csapat tulajdonosa az a Milan Mandaric, aki néhány éve a Sheffield Wednesday-t, a Leicester Cityt és a Portsmouthot is magáénak mondhatta – utóbbinál dolgozott együtt az angol edzővel.

Redknappnek egyébként azóta nincs munkája, amióta februárban elhagyta a Queens Park Rangerst. A 68 éves tréner szerződtetéséről Mandaric is nyilatkozott a szlovén Ekipának:

– Mondanom sem kell, hogy érdeklődésünk alapja a korábbi közös munkánkban keresendő. Az arab világból is vannak ajánlatai, de ha azokat nem vállalja el, talán minket választ! – bizakodott a tulaj.

A vagyonos szlovén nem viccel: az Olimpijával Juande Ramost, Felix Magathot, Ciro Ferrarat, Raddy Anticot és Christoph Daumot is hírbe hozták már.

Olvasói sztorik