Nemzetközi foci

Fővárosi gyermekotthonnak gyűjtenek az NB I afrikai légiósai

Coulibaly és Youla mezére lehet licitálni.

Kapcsolódó cikkek

A Magyarországra újonnan érkező és itt játszó afrikai futballisták magyar társadalomba és klubéletbe való beilleszkedésének segítése a fő küldetése a nemrég létrejött African Footballers in Hungary szervezetnek. Az egyesület már Facebook-oldalt is üzemeltet, s célja, hogy széles körben megismertesse a magyar futball által nyújtott lehetőségeket az afrikai országokban és az Európában élő afrikai közösségekben.

A szervezet a lelátói rasszizmus visszaszorításában is együttműködik a klubokkal, hogy a sportszerű, szenvedélyes szurkolás vegye át a szerepet a stadionokban.

– Ahhoz, hogy valaki Magyarországra jöjjön egy afrikai országból játszani, szüksége van meghívólevélre az adott klubtól, amellyel vízumhoz juthat. A játékosnak bizonyítania kell, hogy anyagilag nincs terhére az országnak, rendelkezik tébével, és az ittléte nem jelent fenyegetést. A harmadik világbeliekre ráadásul szigorúbb szabályok érvényesek, mint a más országokból érkezőkre – mesélte még tavasszal a vasarnapihirek.hu portálnak a kameruni Yvan Yondo, aki még 2006-ban jött Magyarországra próbajátékra, de megsérült, így profiként nem kapott szerződést, amatőrként viszont jelenleg a Balatonlelle színeiben rúgja a bőrt, mellette pedig egy nemzetközi cégnél értékesítő. – Egy profi focistának könnyebb megszerezni a papírokat, mert van munkaszerződése a klubjánál, és bevált szokás, hogy az egyesület intézi a hivatalos ügyeket. A tartózkodási engedélye addig érvényes, ameddig tart a szerződése.

A szervezet alapötlete is a kameruni játékos fejéből pattant ki.

– Az alapötlet tőlem származik, de nem kellett sokat bizonygatnom a többieknek, hogy szükségünk van egy olyan szervezetre, ami a mi közösségünket összefogja. Az egyesület egyik legfontosabb célja, hogy segítsük a Magyarországon játszó afrikai profi futballistákat beilleszkedni a magyar társadalomba, valamint támogassuk pályafutásuk építését oly módon, hogy reklámozzuk sikereiket az otthoni és a magyar szurkolók között.

A megalapítás napjáról készült fotón Yvan Yondo mellett többek között a Nyíregyháza Spartacus játékosa, Mohamadou Abdouraman, a legutóbb Magyarországon a KTE-ben játszó Christian Ebala és Fallou Bebeto is szerepel, ők is részesei voltak az alapításnak. A tagok száma folyamatosan bővül, azóta csatlakozott például a Debrecen nemrég visszaigazolt csatára, az elefántcsontparti származású, francia Adamo Coulibaly, illetve a Győr korábbi légiósa, Eugene is.

January 2015 – Foundation day/ 2015. január – Az alapítás napja

Szerző: African Footballers in Hungary2015. november 16.

A szervezet bejegyzéseiből kiderül, az egykor Diósgyőrben, Újpesten és Kecskeméten is megforduló légiós, Foxi Kéthévoama nemrég másodszor is kiérdemelte a kazah bajnokság legjobb játékosának járó díjat. A Bajnokok Ligája-szereplő FK Asztana középpályása 2014-es címét „védte meg”, s lett ismét a pontvadászat legjobbja.

Főként a jelenleg, illetve korábban hazánkban futballozó afrikai légiósok sikereiről tájékozódhatunk a lap bejegyzéseiben, de például a magyar válogatott Európa-bajnoki pótselejtezős sikerével is kiemelten foglalkozott a szervezet.

Legújabb akciójukban egy II. kerületi gyermekotthonnak szerveztek adománygyűjtést: a Honvédban játszó Souleymane Youla és a debreceni Adamo Coulibaly dedikált mezére licitálhatnak az érdeklődők december 31-ig.

Olvasói sztorik