Nemzetközi foci

Van Gaal kiakadt

Bocsánatkéréseket vár az angol sajtótól a Manchester United menedzsere.

Kapcsolódó cikkek

Sok találgatás látott napvilágot az elég mély gödörben lévő Manchester United menedzserének, Luis van Gaalnak a jövőjével kapcsolatban. A pletykákat természetesen maga a tréner is hallotta – és nem reagált rájuk túl jól.

A szerdai sajtótájékoztatón kissé sértődöttnek tűnt, majd ott is hagyta az újságírókat.

– Azt hiszem, már ki vagyok rúgva. Legalábbis ezt olvastam. (…) Azt képzelik, éppen most akarok a sajtóval beszélgetni? Csak azért vagyok itt, mert a Premier League szabályai szerint szóba kell állnom magukkal, de tudom, hogy úgyis kiforgatják a szavaimat. Kíváncsi vagyok, az ittlévők közül valaki nem érzi-e úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie tőlem. (…) Senki nem érzi így? – kérdezte a zsurnalisztákat van Gaal az MTI híre szerint.

A holland szakember aztán részletezte, mi mindent tett csapatáért.

– Mindent megtettem az elmúlt napokban, hogy növeljem a játékosok önbizalmát. Értekezletet tartottam nekik, illetve a szakmai stáb tagjainak, majd beszédet mondtam a karácsonyi ebédet megelőzően. Éreztem, hogy mindenki támogat, de a média részéről egyáltalán nem érzem ugyanezt. Ezek után válaszolnom kellene a kérdéseikre? Azt hiszem, ehhez nincs kedvem. Maradjunk annyiban, hogy most csak a Stoke City elleni mérkőzésre összpontosítok, és segítek a játékosaimnak. Maguknak boldog karácsonyt és boldog újévet kívánok. Élvezzék a bort és a süteményt. Viszlát! – panaszkodott tovább és köszönt el mindössze néhány perc elteltével.

Az angol sajtót egyébként az foglalkoztatta az elmúlt napokba, hogy vajon elképzelhető-e, hogy a Chelsea-től menesztett José Mourinho lesz van Gaal utódja. A találgatások alapját az adja, hogy a United a legutóbbi hat tétmérkőzésén nyeretlen maradt, az angol élvonal tabelláján az ötödik helyre csúszott vissza, a Bajnokok Ligájából pedig kiesett.

Azt egyébként maga a mester is elismerte, hogy együttese nincs jó helyzetben, de emlékeztetett arra, hogy négy héttel ezelőtt a bajnoki tabella élén álltak, és lehetségesnek tartja, hogy körülbelül négy hét múlva ismét listavezetők lesznek.

Olvasói sztorik