Nemzetközi foci

Van Gaal attól fél, hogy Mourinho sorsára jut

A holland szerint a Manchester Unitednek mindenképpen nyernie kell a Norwich City ellen.

Kapcsolódó cikkek

Az utóbbi időben ismét botladozó Manchester United menedzsere, Louis van Gaal tudja, hogy további vereségek esetén őt is gyorsan meneszthetik, de pillanatnyilag még érzi a klubvezetők teljes támogatását.

A Chelsea edzője, José Mourinho csütörtöki menesztése is hozzájárult, hogy a pénteki sajtótájékoztatón a ManUtd holland trénere reflektorfénybe került. A Reuters cikke szerint keselyűk köröznek a feje felett, illetve nyomás alatt van, miután együttese kiesett a Bajnokok Ligájából, majd a bajnokságban elvesztette az újonc Bournemouth elleni meccset.

A Manchester United 16 forduló után a Premier League negyedik helyén áll, hátránya hat pont az éllovas Leicester City-hez képest, szombaton 16 órától pedig a Norwich City-t fogadja.

„Az egyetlen megoldás, hogy ezt a meccset meg kell nyernünk. Nehéz dolgunk lesz, hiszen a Premier League-ről van szó, de otthon győznünk kell, és akkor minden rendben” – magyarázta Van Gaal. A holland edző taktikáját már a szezon eleje óta kritizálják a szurkolók, akik szerint kedvenc csapatuk játéka meglehetősen hangulattalan.

„A klubvezetők és a játékosok részéről teljes bizalmat érzek, de szükségünk van a jó eredményekre, a győzelmekre. Ezt rajtam kívül a játékosok is tudják. Nem kétséges, hogy nyernünk kell szombaton, mert ha túl sok meccset veszítünk, akkor az én szempontomból vége a világnak…”

Portugál kollégája menesztésével kapcsolatban elmondta: őrült világ a futballközeg, ennek ellenére nagy meglepetés volt számára a döntés.

„Nem számítottam rá, hogy egy ilyen fantasztikus, rekorder menedzsert elküldenek. De már a múlt héten is mondtam, hogy a legfontosabb dolog az eredmény, a második pedig a játékosok, a menedzser és a szakmai stáb közötti kémia. Nem tudom megítélni, mi történt náluk, de nagyon meglepett. Az edzők tudják, hogy ilyesmi bekövetkezhet, hiszen ez egy ilyen világ. Én jól megvagyok a játékosaimmal, bár olvastam több cikket, amelyek szerint ez nem így van, de ez egy őrült világ…”

Van Gaal szerint három vagy négy játékosa visszatérhet sérülése után. Reményei szerint a legutóbbi három meccset kihagyó Wayne Rooney is játszhat, hiszen egész héten tudott edzeni, illetve Chris Smalling és Ander Herrera pályára lépése is valószínűsíthető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.