Nemzetközi foci

Remekül fest a Bundesliga tabellája

Jó látni, hogy Dárdai Pál csapata dobogós, és valószínűleg ott is tele.

Kapcsolódó cikkek

A Hertha BSC a harmadik helyen töltheti a téli szünetet, ha nem kap ki otthon a hetedik Mainztól a német bajnokság 17., idei utolsó fordulójában.

A magyar szakember vezetésével a fővárosi együttes eddig remek teljesítményt nyújtott, most három ponttal előzi meg a negyedik Wolfsburgot. A Hertha otthon egészen jó mérleggel rendelkezik, eddigi hét bajnokijából ötöt megnyert, és egy döntetlen mellett csak egyszer kapott ki. Bár a Mainz vendégként eddig két-két döntetlen és vereség mellett háromszor győzött, a vasárnapi összecsapáson papíron legfeljebb az egy pont megszerzésére lehet esélye.

A címvédő és listavezető Bayern München – már biztos őszi elsőként – a 16. helyen szerénykedő Hannover vendége lesz, és nagy meglepetést okozna, ha pontot vagy pontokat veszítene. A második Borussia Dortmund ezúttal a 10. Köln otthonában szerepel, s nem valószínű, hogy most törik meg a három mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata, igaz, a Köln az idény eddigi részében a hazai meccseinek felét döntetlennel zárta.

A negyedik Wolfsburg a sereghajtó Stuttgarthoz látogat, s három nyeretlen találkozó után nem is találhat kellemesebb ellenfelet a javításra. Az ötödik Mönchengladbach a vasárnap esti zárómeccsen az újonc Darmstadtot fogadja.

A magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató, utolsó előtti Hoffenheim a pénteki nyitómérkőzésen 1-0-ra kikapott az elmúlt hetekben gyengélkedő Schalke otthonában – honfitársunk a keretben sem kapott helyet. A szintén válogatott Stieber Zoltán együttese, a kilencedik Hamburg a 13. Augsburgot látja vendégül.

Bundesliga, 17. forduló

December 18. péntek

FC Schalke – Hoffenheim 1-0 (1-0)

December 19. szombat

15.30: Eintracht Frankfurt – Werder Bremen

15.30: Hamburger SV – FC Augsburg

15.30: Hannover – Bayern München

15.30: Ingolstadt – Bayer Leverkusen

15.30: 1. FC Köln – Borussia Dortmund

18.30: VfB Stuttgart – VfL Wolfsburg

December 20. vasárnap

15.30: Hertha BSC – FSV Mainz

17.30: Borussia Mönchengladbach – Darmstadt

Az élcsoport állása:

1. Bayern München 43 pont / 16 mérkőzés

2. Borussia Dortmund 38/16

3. Hertha BSC 29/16

4. FC Schalke 27/17

5. VfL Wolfsburg 26 (25-18)/16

6. Borussia Mönchengladbach 26 (31-28)/16

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.