Egymás ellen David Luiz korábbi és jelenlegi együttese.
A pillanat, amikor Wenger megtudta, hogy a Barca az ellenfél…
Ez a csapat igyekszik majd megnehezíteni a Real Madrid dolgát…
Hulk sikeres éveket töltött el a Portónál: most újra a Benfica ellen készülhet…
Barca-Arsenal: az egyik legizgalmasabb csata…
Jól jött ki a buliból a Man. City?
Ez is kőkemény ütközet lesz…
Újra rettentő nehéz dolga lesz az Arsenalnak…
A múlt héten véget értek a Bajnokok Ligája 2015-16-os szezonjának a csoportküzdelmei, hétfőn délben pedig Nyonban sorsolták a nyolcaddöntők párosításait. Mint ismert, a csoportkörből a nyolc csoport első két helyezettje, azaz 16 csapat jutott be az egyenes kieséses szakaszba. A sorsoláson az egyik kalapba a csoportelsők, a másikba a csoportmásodikok kerültek – azaz a nyolcaddöntőben csoportelső csak csoportmásodikkal játszhat. A sorsolásnál a 2016-os BL-döntő nagyköveteként Javier Zanetti segédkezett
A BL nyolcaddöntőinek párosításai:
Gent – Wolfsburg
AS Roma – Real Madrid
PSG – Chelsea
Arsenal – Barcelona
Juventus – Bayern München
PSV Eindhoven – Atletico Madrid
Benfica – Zenit
Dinamo Kijev – Manchester City
Fontos tudnivaló, hogy az oda- és visszavágós párharcok első mérkőzéseit a csoportmásodikok otthonában rendezik meg.
A nyolcaddöntők időpontjai:
Február 16–17.: 1. mérkőzések (4 pár)
Február 23–24.: 1. mérkőzések (4 pár)
Március 8–9.: visszavágók (4 pár)
Március 15–16.: visszavágók (4 pár)