Nemzetközi foci

Bundesliga: egymás ellen az első hat

Dárdai Pál csapata a Bayer Leverkusent fogadja.

Kapcsolódó cikkek

Az élcsoport tagjai egymással játszanak majd a német bajnokság hétvégi, 15. fordulójában: az éllovas Bayern München a negyedik Borussia Mönchengladbachhoz, a második helyen álló Borussia Dortmund pedig a harmadik Wolfsburghoz látogat.

Bár a címvédő münchenieket csak három hely választja el aktuális ellenfelüktől, a különbség a két csapat között azonban igencsak jelentős, 17 pont. A bajorok veretlenül állnak a tabella élén úgy, hogy eddig mindössze egy döntetlenjük van, így a rivális hiába mutat az idénykezdethez képest jó formát, a meccs favoritja egyértelműen a Bayern.

A Wolfsburg és a Dortmund mérkőzése már jóval több izgalmat tartogat. Az elmúlt hetekben mindkét együttesnek becsúszott egy-egy nem várt vereség (a farkasok Mainzban kaptak ki, a BVB pedig Hamburgban), ezzel együtt mindkét gárda megbízhatóan szállítja a győzelmeket. Ráadásul a Wolfsburg ebben a szezonban még veretlen hazai pályán, hat siker mellett mindössze egyszer játszott döntetlent.

A Dárdai Pál vezetőedző irányította Hertha BSC a múlt heti, müncheni vereséget követően ezúttal a tabellán egy hellyel mögötte álló, hatodik Bayer Leverkusent fogadja. Amennyiben a berlinieknek sikerül otthon tartaniuk a három pontot, továbbra is a dobogó közelében maradhatnak.

Szalai Ádám csapata, a sereghajtó Hoffenheim az újonc Ingolstadt vendége lesz a hétvégén, míg a Stieber Zoltánt is foglalkoztató Hamburger SV a Mainzot fogadja.

Bundesliga, 15. forduló

December 4. péntek

20.30: Schalke 04 – Hannover 96

December 5. szombat

15.30: Borussia Mönchengladbach – Bayern München

15.30: Hamburger SV – FSV Mainz 05

15.30: 1. FC Köln – FC Augsburg

15.30: Hertha BSC – Bayer Leverkusen

15.30: FC Ingolstadt 04 – 1899 Hoffenheim

18.30: VfL Wolfsburg – Borussia Dortmund

December 6. vasárnap

15.30: VfB Stuttgart – Werder Bremen

17.30: Eintracht Frankfurt – Darmstadt 98

Az élcsoport állása:

1. Bayern München 40 pont

2. Borussia Dortmund 32 pont

3. VfL Wolfsburg 25 pont

4. Mönchengladbach 23 pont (28-22)

5. Hertha BSC 23 pont (18-17)

6. Bayer Leverkusen 21 pont (18-18)

7. Hamburger SV 21 pont (17-18)

8. Schalke 21 pont (18-20)

Olvasói sztorik