Nemzetközi foci

Tartalékolnak a spanyolok Ukrajnában?

Vicente del Bosque kísérletezgetni fog a magyarok – és az ukránok – szempontjából sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn.

Kapcsolódó cikkek

Lesz miért izgulni hétfő este, hiszen a most záruló Európa-bajnoki csoportkör C-csoportjából Ukrajna és Szlovákia is megelőzheti a pillanatnyilag legjobb csoportharmadik, és így biztos Európa-bajnoki résztvevő magyar válogatottat. Az ukránoknak az előzéshez nyerniük kell a címvédő Spanyolország ellen, azonban még ebben az esetben is Magyarország maradhat a legjobb harmadik, ha Szlovákia döntetlent játszik Luxemburgban és Macedónia nem győz Fehéroroszországban.

Az ukránok elleni meccs a spanyolok számára már tét nélküli, ugyanis Vicente del Bosque csapata megnyerte csoportját. Az együttes két meghatározó játékosa, Álvaro Morata és David Silva sérülés miatt biztosan kimarad, de a kapitány további változtatásokat is tervez az utolsó fordulóra.

– Kellemes helyzetben vagyunk – idézi a spanyol kapitányt az Eurosport honlapja. – Úgy akartunk Ukrajnába érkezni, hogy már biztos a kvalifikációnk, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne adnánk bele mindent az utolsó fordulóban. Ukrajna komoly sikert érhet el ezen a találkozón, de sportemberként a lehető legjobb meccset akarjuk játszani.

A cikk szerint esélyt kaphat a bizonyításra a Celta Vigo játékosa, Nolito, a Chelsea-s Pedro és a Bayern München középpályása, Thiago Alcantara is. Közülük Pedro eddig is rendszeresen megkapta a lehetőséget, három meccset játszhatott végig a nyolc találkozójából, Nolito viszont eddig csak Luxemburg ellen töltött 13 percet a pályán, míg Alcantara hétfő este debütálhat a selejtezősorozatban.

A spanyol AS szerintaz alábbi kezdőcsapat futhat ki az ukránok ellen:

De Gea – Mario, Etxeita, Nacho, Azpilicueta – San José – Mata, Thiago, Isco, Nolito – Alcácer, vagyis mind a 11 helyen változtathat a kapitány az előző, Luxemburg ellen 4-0-ra megnyert selejtezőhöz képest.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.