Nemzetközi foci

Juventus: az utolsó európai szamuráj

Marad-e olasz esély a Bajnokok Ligájában?

Kapcsolódó cikkek

Igaz, ez egy meglehetősen távlati kérdés, azonban érdemes vele foglalkozni, tekintve a Juventus mostani felemás formáját. Az utóbbi pár évben a Zebrák az egyetlenek, akik valami kis sansszal léptek európai porondra, de könnyen lehet, hogy ez már a következő idényben is másként lesz.

Ejtsünk is néhány szót a Juve évkezdéséről: meglehetősen beszédes, hogy két forduló után a Bajnokok Ligája csoportkörében több ponttal rendelkeznek, mint a Serie A-ban a hatodik kör után, dacára annak, hogy Itáliában a 2011–2012-es szezon óta óriási volt a hegemóniájuk. A hat meccsen begyűjtött öt pontot ráfoghatjuk az idény eleji formára és minden egyébre, amivel az edzők magyarázni próbálják ilyenkor a bizonyítványt, azonban semmiképp sem indokolná azt, hogy a csapat második idei BL-meccsén is diadalmaskodjon, remek, ötletes játékával szinte bekebelezve a Sevillát.

Azt a Sevillát, aminek kétségtelenül nem megy idén a La Ligában, de azt a Sevillát, ami néhány hónapja az Európa Ligában címvédőként ismét győzelmet ünnepelt. A tavalyi BL-fináléban alulmaradt Juve így most vezeti az előzetesen halálcsoportnak titulált D-jelű négyest, azonban paradox módon, ha idén sem nyeri meg a legrangosabb európai trófeát könnyen kimaradhat a jövő évi kiírásból.

Elgondolkodtató tehát, hogy mi okozza a Zebrák kiegyensúlyozatlan játékát, mikor az előző szezonokban jóformán érinthetetlenek voltak. A megfejtést abban látom, hogy Allegri mester nem csak játékoskeretének nagy részét cserélte ki a nyáron, hanem a Juventus idei célkitűzéseit is, látván, hogy tavaly meglepetésre (?) BL-fináléig jutottak. A sorozatban négy megnyert Scudetto után azt hihetik, hogy könnyűszerrel idén is zsebben az elsőség, így a csapat és a vezetők még többre vágynak, valami olyasmire, ami néhány éve az Interrel történt. Ők szintén zsinórban a negyedik bajnoki első helyüket koronázták meg Bajnokok Ligája-győzelemmel 2010-ben.

A Juvénál most annyiban más a helyzet, hogy tavaly egy hajszállal lecsúszott arról a trófeáról, és olybá tűnik, hogy a 2015–2016-os szezonban mindent egy lapra feltéve csakis annak elhódítására koncentrál. Akkor is, ha ez visszaveti őket a bajnokságban. Azonban jelenleg úgy tűnik, hogy ez a stratégia nem lesz hosszútávon kifizetődő.

Olyannyira nem, hogy sokáig a tavalyi BL-döntő lehet az olasz futball legkomolyabb eredménye az európai színtéren. Hacsak egy ellenfél is az idei menetelés során borsot tör az Öreg Hölgy orra alá – mivel a bajnokságot félvállról vették – nem lesz sok esélyük, hogy jövőre is megpróbálják Európában, a további nagy olasz csapatok, mint a már említett Internazionale és az AS Roma pedig hiába javulnak, fejlődnek, igazolnak nagyokat évről-évre, egész egyszerűen nem tudnak odaérni még. Ezért gondolom hát úgy, hogy a Juventus lehet az olasz labdarúgás utolsó (európai) szamurája, egy darabig legalább is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik