Nemzetközi foci

Nem kirúgták, hanem lemondott

Miriuta László távozik a marosvásárhelyi ASA éléről, és már csapatot is talált magának.

Kapcsolódó cikkek

A Dolce Sportvasárnap reggel úgy értesült, hogy menesztik Miriuta Lászlót a román élvonalban szereplő marosvásárhelyi ASA éléről. A magyar szakember azonban a digisport.ronevű portálnak elmondta, hogy szó sincs kirúgásról, ugyanis ő mondott le. A 46 éves tréner hozzátette, hogy vasárnap járt benn az edzőközpontban, de mivel nincs munkanap, ezért csak hétfőn kerülhet sor a szerződésbontásra.

Korábban írtuk:

A Dolce Sportinformációi szerint a román élvonalban szereplő marosvásárhelyi ASA megköszöni Miriuta László munkáját, és megválik a trénertől. A korábban a Győri ETO-nál is tevékenykedő szakember együttese a hétvégén 2-0-ra kikapott a Pandurii otthonában. A román portál úgy tudja, hogy Cristiano Bergodi veheti át a marosvásárhelyiek irányítását. Miriuta sem marad csapat nélkül, hiszen a kiesés ellen küzdő Botosaninnál kaphat munkát.

Persze, az sem kizárt, hogy esetleg Miriuta László visszatér Magyarországra, és a Videoton vezetőedzője lesz, hiszen a fehérváriak is egy tapasztalt trénert keresnek, bár valószínűbb, hogy marad Romániában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik