Nemzetközi foci

Vécsei Bálint hisz a feljutásban

Ő a Bp. Honvéd rangos utánpótlásműhelyének egyik gyöngyszeme egy olasz újságcikk szerint.

Kapcsolódó cikkek

A közelmúltban a Bp. Honvéd csapatából az olasz élvonalbeli Bolognába igazolt Vécsei Bálint, de a következő hónapokat kölcsönben a harmadosztályú Lecce színeiben tölti. Ennek apropóján a tekintélyes sportnapilap, aLa Gazzetta dello Sportis megszólaltatta honfitársunkat. Azt írják, hogy ő az egyik gyöngyszeme a Bp. Honvéd rangos utánpótlásműhelyének.

„Nagyon szerettem volna egy másik ország bajnokságában játszani, konkrétan Olaszország volt a célom, csak ezért egyeztem bele, hogy a harmadosztályban kerüljek. Azonban rögtön rájöttem, hogy ez egy jó csapat, amely bajnok lehet a következő szezonban” – vélekedett Vécsei.

A szerző dicsérte a 22 éves magyar játékos tehetségét, erős testfelépítését, kifinomult technikáját, és hangsúlyozta, hogy elegánsan mozog a pályán. Egyedül az olasz nyelvvel van még egy kis problémája…

„Remélem, hamarosan megtanulok majd olaszul, egyelőre próbálok angolul kommunikálni a csapattársaimmal. Egyébként jól megy a beilleszkedés, hiszen nagyszerű közegbe kerültem. Antonio Asta jó edző, gyakran beszélget a játékosokkal, és próbál a pozitív gondolkodásmódra tanítani minket. A város gyönyörű, már többször jártam az óvárosban. Nagy különbség Budapesthez képest, hogy itt a tenger.”

Egyelőre úgy tűnik, az edző a 4-3-1-2-es játékrendszerben a két csatár mögötti pozíciót szánja az ifjú játékmesternek.

„A középpályán bármelyik poszton tudok futballozni. Akár a védelem előtt, vagy előrébb is. Szeretek a szélen játszani, illetve távolról lőni. Szerintem ez az egyik erősségem. Motivált vagyok és nagyon lelkes. Az a célom, hogy a következő szezonban a másodosztályba jutáshoz segítsem a csapatot” – mondta végül Vécsei, aki szerint a modern középpályás prototípusa Toni Kroos.

Olvasói sztorik