Nemzetközi foci

Nem menesztik Miriuta Lászlót

A marosvásárhelyi ASA klubvezetői közleményben álltak ki a vezetőedző mellett.

Kapcsolódó cikkek

Az előző idényben ezüstérmes marosvásárhelyi ASA felemás szezonkezdetet produkált, hiszen helytállt, de kiesett az Európa Liga-selejtezőből a francia Saint-Étienne ellen, a román élvonalban pedig két győzelemmel, négy döntetlennel és egy vereséggel rajtolt, ezzel pillanatnyilag az ötödik helyen áll. Ennek ellenére felütötte a fejét az elégedetlenség, de a klubvezetők megpróbálják elejét venni a találgatásoknak és a pletykáknak, mert közleményt adtak ki.

„A sajtóban az elmúlt napokban az edzőváltással kapcsolatban megjelent pletykák és spekulációk miatt az ASA ezúton kívánja nyilvánosan kifejezni támogatását a jelenlegi edző, Vasile Miriuta részére. Minden információt visszautasítunk, ami a vezetőedző leváltásáról szól.

A vezetőség teljes mértékben támogatja Miriutát és a csapatot, a megjelent információkat pedig a sajtó spekulációinak tekintjük, amelyek talán azért láttak napvilágot, hogy aláássák a csapaton belüli hangulatot.”

A nemzetközi futball jó ideje egy olyan egyirányú utcában halad, ahonnan nem lehet sem kitolatni, sem megfordulni benne. Két opció van, az elakadás és a permanens továbbhaladás. A Szuperligával a topklubok a továbbhaladás mellett tették le a voksukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.