Nemzetközi foci

Juhász szerint egyenlőek az esélyek

A Videoton sérült középhátvédje szerint pluszt jelent a Lech Poznan számára, hogy éppen ebben az időszakban játszik ellenük.

Kapcsolódó cikkek

A Lech Poznan és a Videoton közelgő Európa Liga-selejtező párharcát megelőzően a przegladsportowy.pl interjút készített Juhász Rolanddal, akit a szerző a fehérvári klub leghíresebb labdarúgójának nevez, mivel 87 mérkőzést játszott a magyar válogatottban, és nyolc évet töltött a belga Anderlecht csapatában.

A sérüléssel bajlódó középhátvéd minden bizonnyal kihagyja a lengyelek elleni mérkőzéseket, bár a visszavágón már játszani szeretne. A beszélgetés elején elmondta, hogy nem örült, amikor Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid együttesét sorsolták nekik, másrészt viszont tudta, hogy ezen a szinten már minden ellenfél erős.

Nagyjából képben van a Lech Poznannal kapcsolatban, mert jó barátja Marcin Wasilewski, akivel még Brüsszelben futballozott együtt, ő pedig mesélt neki néhány dolgot a klubról, amelyben korábban szintén szerepelt.

– Mit mondott konkrétan, amikor a Lechről beszéltek?
– Először is a csodálatos szurkolókról mesélt, akik csodálatos hangulatot képesek teremteni. Sajnos a stadion most zárva lesz. Egy kicsit furcsa ilyen körülmények között játszani. Számomra úgy tűnik, a két csapat egyenlő esélyekkel indul, és nincs favoritja a párharcnak.

Az interjú készítésekor még nem lehetett tudni, hogy az UEFA pénteken úgy dönt: mégis engedélyezi a szurkolók beengedését a jövő heti meccsre.

– Mikor beszéltek egymással?
– Amint megtudtam, kivel játszunk, már kaptam is az üzenetet tőle. Aztán váltottunk néhány szót a témáról, de őszintén szólva többet beszéltünk a sérülésemről.

– Az utóbbi időben nem játszott, de a kupameccseken már pályára léphet?
– Remélem, hogy legalább a visszavágón játszani tudok.

– A Videoton a közelmúltban rosszul teljesített. Mi történt a csapattal?
– Nyáron a klub sokat változott. Új edzőnk van, új játékosok és új játékfilozófia. Több időre van szükségünk, hogy a dolgok jól működjenek. Pluszt jelenthet a Lech számára, hogy éppen ebben az időszakban játszik ellenünk. A közelmúltbeli eredmények csalódást jelentenek számunkra, és sokszor szerencsénk sem volt. Természetesen csalódást jelent a BATE Boriszov elleni kiesés is, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Ha egy hónappal később játszottunk volna velük, más eredmény születik.

– Közben Nikolics Nemanja ragyogó formában játszik Lengyelországban. Ön szerint várható, hogy a továbbiakban is ilyen jól teljesít majd?
– Igen, mert nagyon jó csatár. A Legia nagyon jól döntött, amikor leigazolta.

– A varsói sportigazgató, Michael Zewlakow is csapattársa volt az Anderlechtben. Vele is olyan jó kapcsolatot ápol, mint Wasilewskivel?
– Annyira jót azért nem, mert Wasilewskivel hat és fél évig játszottunk együtt, Zewlakow-val viszont csak egyet. Vele azonban kétszer is találkoztam idén, amikor Magyarországra repült, hogy megnézze Nikolicsot.

Olvasói sztorik