Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Odakint megcsináljuk!” – mondják a Videoton-játékosok

A BATE Boriszov ellen kedvezőtlen eredmény született az első meccsen, ám a székesfehérváriak szerint így is látszott, hogy övék a jobb csapat. A visszavágón muszáj lesz gólt lőni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Bernard Casoni regnálása alatt először jutalmazta tapssal a székesfehérvári közönség a Videotont, a BATE Boriszov elleni Bajnokok Ligája-selejtező után. Pedig az eredmény a fehéroroszoknak kedvez, hiszen idegenben is gólt lőttek és nem kaptak ki. Ugyanakkor a Vidi most játszott a legjobban eddig az új szezonban – nem volt nehéz felülmúlni az eddigi produkciót – és a Rangadó.hu-nak nyilatkozó játékosok is úgy érezték, ez átlendítheti őket a holtponton. Vinícius hajrában fejelt gólja visszahozta az esélyt, a bajnokcsapat játékosai szerint nem csak a párharc, hanem a szezon megmentésére is.

Kovács Istvánt a második félidőben, 0-1-nél cserélte le a francia vezetőedző; a középpályás elmondta: nem tart a visszavágótól:

– Szerintem nagyon jól játszottunk, az első félidőben megvoltak a helyzeteink. A BATE Boriszov semmi különöset nem csinált, masszív társaság, de nem verhetetlen csapat – kezdte Kovács István. – Úgy érzem, most már elhihetjük, hogy képesek vagyunk a továbbjutásra és idegenben meg is fogjuk csinálni. Jobb lett volna elkerülni a kapott gólt, de ez van, így támadnunk kell kint is. Képesek leszünk rá. A Diósgyőr-meccs egy újabb lehetőség lesz a hétvégén, hogy összeálljon a csapat. Juhász Roli kiesése érzékenyen érint minket, de van három olyan belső védőnk, akik képesek megoldani a feladatukat, Lang Ádám is jól szállt be. Ennek a csapatnak most egyértelműen az kell, hogy apró gólokkal visszaszerezze az önbizalmát és akkor visszatalálunk a helyes útra.

Szolnoki Roland, aki a jobb oldalon ezúttal is sokat segítette a támadásokat, szintén szóba hozta a csapatkapitány Juhász kiesését, de ő is amondó, nélküle is képes lehet megoldani a feladatot a visszavágón a Vidi.

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, de belülről úgy tűnt nekem, jobb csapat vagyunk. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, sajnos jelenleg semmi nem jön össze a kapu előtt. A helyzeteink megvoltak, a BATE pedig kicsit szerencsés és talán szabálytalan gólt szerzett – vélekedett Szolnoki Roland. – Nagyot küzdöttünk, túltettük magunkat a kapott gólon. Továbbra is koncentráltan kell játszanunk, persze előbb a diósgyőri bajnokin. Szerencsére sikerült gólt szereznünk, odakint is ez lesz a feladat. Ha a bajnokságban végre összejönne a gól, talán lekerülne a teher a vállakról, én bízom benne, mert továbbra is jó játékosok alkotják a csapatot. Juhász Roland a vezérünk, akit nehéz pótolni, de Lang Ádám megoldotta a feladatot.

Gyurcsó Ádám az első félidőben játszott veszélyesebben, de a másodikban is ő ért fel legtöbbször a kapuhoz és végül gólpasszt adott szögletből. Az előző selejtezőkör mindkét Videoton-góljának szerzője bízik benne, lesz fehérvári találat a visszavágón is.

– Csalódottság és öröm is van bennem. Utólag visszanézve örülhetünk, hogy visszajöttünk a mérkőzésbe. Ugyanakkor az első félidőben nekünk voltak helyzeteink, nem is tudom elképzelni, hogyan tudtak tisztázni a védők Ivanovszki ziccerénél– mondta Gyurcsó Ádám. – A kapott gólt szerintem szabálytalanság előzte meg, szerencsére bizonyítottuk, hogy van tartás a csapatban, az elmúlt hetek gyengébb teljesítménye után is. Bízom benne, hogy a jövő héten ugyanilyen játékkal és szervezettséggel eredményesek leszünk a visszavágón. Megmaradt az esély a továbbjutásra. Egy nagy siker átlendíthetné a csapatot a holtponton, egy EL- vagy BL-főtábla minden magyar csapatnak óriási eredmény lenne. Ami az ellenfelet illeti, kicsit többet vártam tőlük, kézben tartottuk a meccset a kapott gólig. Utána pedig küzdöttünk, ahogy tudtunk. Ez kell, hogy legyen a minimum a visszavágón is. Gólt kell szereznünk a továbbjutáshoz, remélhetőleg sikerül.

(címlapfotó: vidi.hu)

Olvasói sztorik