Nemzetközi foci

Lökést adhat a Fradinak, hogy újra szurkolói előtt játszhat

Thomas Doll örül, hogy végre a drukkerek is élőben láthatják az Európa Liga-selejtezőt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Ferencváros vezetőedzője és labdarúgói is úgy érzik, pluszt jelenthet a számukra, hogy az Európa Liga első selejtezőkörétől eltérően csütörtökön, a második forduló első összecsapásán már nézők előtt fogadhatják ellenfelüket, a bosnyák Zeljeznicar együttesét.

– Remélem, minél több szurkoló látogat majd ki a stadionba, hiszen nagy szükségünk van a támogatásukra. Szeretnénk olyan eredményt elérni hazai pályán, hogy jó esélyekkel utazhassunk a visszavágóra – mondta a meccset felvezető szerdai sajtótájékoztatón Thomas Doll.

A zöld-fehér együttes német trénere elmondása szerint alaposan tanulmányozta a riválist, és úgy látja, a bosnyák gárdának számos jó futballistája van, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, ezúttal is saját csapata játékára szeretne koncentrálni.

– Elég önbizalommal rendelkezünk, bátornak kell lennünk, és akkor a mérleg nyelve felénk billenhet – fogalmazott a szakember, aki ötven százalék esélyt lát a továbbjutásra.

A Ferencváros az első körben a holland másodosztályú Go Ahead Eagles csapatát búcsúztatta, az idegenbeli 1-1-et követően múlt csütörtökön könnyedén, 4-1-re győzte le ellenfelét. Tette ezt ráadásul üres lelátók előtt, a zöld-fehérekre kirótt büntetés miatt, amelyet a Rijeka elleni, tavalyi összecsapáson tapasztalt szurkolói rasszizmus miatt rótt ki az Európai Labdarúgó Szövetség.

A szakember szót ejtett a hétfőn szerződtetett Radó Andrásról is. Mint elmondta, a Haladástól érkezett támadóval bővültek a taktikai lehetőségei, azt azonban nem árulta el, hogy beveti-e csütörtökön.

Gyömbér Gábor, az együttes csapatkapitánya edzőjéhez hasonlóan örül annak, hogy újra szurkolók előtt játszhatnak.

– Ez hatalmas lökést adhat a csapatnak. Szeretnénk mindenképpen olyan eredményt elérni a drukkereink előtt, hogy végül továbbjussunk ebből a párharcból.

A találkozó 20.30-kor kezdődik a Groupama Arénában. Eddig már több mint hétezer jegy talált gazdára – írja az MTI.

Olvasói sztorik