Nemzetközi foci

Priskin nem bánta meg, hogy a magyarokat választotta

A legnehezebb helyzetben az olasz középhátvéd, Fabio Cannavaro elleni párharcokban volt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Slovan Bratislava hivatalosan június második felében igazolta le a Győri ETO-tól távozó Priskin Tamást. A magyar válogatott támadónak angliai, orosz és izraeli tapasztalata is van, a pozsonyiakhoz pedig három évre írt alá. Már a felkészülési meccseken is megmutatta, hogy rászolgált a bizalomra, és komoly erősítést jelent.

A sport.aktuality.sk oldalon olvasható hosszú interjúban elmondta, hogy általános iskolás korában került a szlovákiai Komáromból a Győri ETO utánpótlásába, később pedig – miután bemutatkozott az NB I-ben, és az MLSZ megkereste – úgy döntött, hogy Magyarországot képviseli válogatott szinten, és egyáltalán nem bánta meg. Az első angol klubja a Watford volt, 2006 augusztusában mutatkozott be a Premier League-ben.

– Az első két-három hónap Angliában nehéz volt számomra, de megtanultam angolul, megértettem mindent, aztán már beszélni is tudtam, és minden rendben ment. Az a bizonyos Everton elleni mérkőzés a legszebb élmény a karrieremben. A legjobb emlékeim a Watfordnál a jelenlegi Liverpool-edzőről, Brendan Rodgersről voltak. Abban az időben pszichológiailag is sokat segített, rendszeresen a kezdőben játszatott; talán az volt a legjobb a szezonom karrierem során – mondta Priskin, aki a 2008–2009-es idényben 12 gólt lőtt.

A Watford után a Preston North End, az Ipswich Town, a Queens Park Rangers, a Swansea City és a Derby County játékosa is volt, majd 2012 januárjában az orosz Alanyia Vlagyikavkaz kötelékébe került, ahol több mint másfél év alatt 36 meccsen 14 gólt lőtt. 2013 novemberében távozott, majd Izraelbe költözött, és a Maccabi Haifa csapatát erősítette. Győri visszatérése a klub megszűnése miatt felemásra sikeredett, néhány héttel ezelőtt lett a Slovan játékosa.

– Egyértelműen Angliában volt a legjobb. Ott minden magas színvonalú: a környezet, a létesítmények, az edzők, a szurkolók, a stadionok. Oroszországban sem volt rossz, hiszen a kiváló edző, Valerij Gazzajev irányításával dolgozhattam. A klub azonban pénzügyi válságba került, nekem pedig távoznom kellett. Izraelben nagyon meleg volt, mégis jól éreztem magam, mert jól bírom a hőséget.

A magyar válogatottban eddig már 49 alkalommal lépett pályára, és 16 gólt lőtt. Napjainkban is a nemzeti csapat egyik pillére. A legnehezebb helyzetben az olasz középhátvéd, Fabio Cannavaro elleni párharcokban volt a mieink által 3-1-re megnyert 2006-os barátságos meccsen. A szlovák válogatott ellen is futballozott, 2008-ban, egy ciprusi edzőmeccsen. Klubszinten az orosz bajnokságban Saláta Kornél ellen lépett pályára, a Jan Durica elleni párharc viszont elmaradt.

A legnehezebb ellenfél a Chelsea volt számára, amellyel az FA Kupában találkozott akkori csapata. Vezettek 1-0-ra, de végül 3-1-re kikaptak. Priskin szabadidejében szeret filmeket nézni, de leginkább horgászni. Azt mondja, ha leülhet egy tópartra, pecabottal a kezében, az mindig tartalmas kikapcsolódás számára. Válogatottunk az Európa-bajnoki selejtezőcsoport harmadik helyén áll, ezért a csatár nem ok nélkül bízik a kijutásban.

– Jó csapatunk van, és ez tükröződik is az eredményeken. Jól haladunk a célunk felé, ha a maradék négy meccsünkből legalább kettőt megnyerünk, kijuthatunk Franciaországba. Tőlem gólokat várnak, hiszen csatár vagyok. Gera Zoltán, Szalai Ádám, Dzsudzsák Balázs, és Dárdai Pál szövetségi kapitány számít vezéregyéniségnek. A legjobb kapcsolatban Varga Rolanddal vagyok, aki a csapattársam volt Győrben – mondta Priskin, aki legutóbb a Litvánia elleni barátságos meccsen lőtt gólt.

A Slovan Bratislavában jól kezdett, hiszen a legelső felkészülési meccsen rögtön gólt szerzett, ahogyan az Európa Liga első selejtezőkörének első mérkőzésén, a gibraltári FC College of Europe ellen is (6-0). Bár nem ez volt élete legjobb meccse, a végén mégis volt oka az örömre.

– Nagyon boldog vagyok, hogy gólt szereztem, és győzelemhez segítettem a csapatot. A mérkőzés hajrájában már nem hittem, hogy sikerül gólt lőnöm, de az edző a pályán hagyott a lefújásig, mert talán ő is azt akarta, hogy esélyem legyen betalálni. Szerencsére végül sikerült is.

Az elmúlt hónapokban voltak más lehetőségei is, hívták az angol másodosztályból, Oroszországból és Magyarországról is, de miután beszélt egy barátjával, úgy döntött, hogy a Slovanhoz igazol. Közel laknak Pozsonyhoz, a Slovan pedig ambiciózus, híres, nagy klub. A céljuk természetesen a bajnoki cím, és nagy kihívás számukra, hogy bekerüljenek az Európa Liga csoportkörébe.

A barátnőjével és a lányával él Győr közelében, ahonnan minden nap autóval megy Pozsonyba.

– Összességében nagyon jól érzem magam. Jó csapatba kerültem, beilleszkedtem, és jól kijövök a többiekkel.

Priskin nagy rajongója a Real Madridnak, a leginkább a legnagyobb sztárt, Cristiano Ronaldót csodálja. Az öccse viszont Barcelona-szurkoló, úgyhogy szinte minden találkozásuk alkalmával kölcsönösen provokálják egymást.

Olvasói sztorik