Nemzetközi foci

Carlo Ancelottit menesztették a Real Madridtól

Florentio Perez klubelnök szerint itt az ideje, hogy új lendületet kapjon a csapat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Távozik posztjáról Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője, akinek a szerződése 2016. június 30-ig szólt. Florentio Perez, a klub elnöke hétfő este rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy két év után menesztették az 55 éves olasz szakembert.

– Nem volt könnyű döntés, de itt az ideje, hogy új lendületet kapjon a csapat – mondta Perez, majd hozzátette, hogy az utód kilétét a jövő héten jelentik be. A döntés hátterével kapcsolatban megjegyezte, a Real Madridnál mindig a legmagasabb a követelmények, és mindenhol a legjobb eredményt szeretnék elérni.

Ancelotti 2013 nyarán vette át az együttes irányítását, első szezonjában rögtön teljesítette a vezetés és a szurkolók legnagyobb álmát, azaz megszerezte a klub történetének tizedik Bajnokok Ligája (korábban BEK) serlegét.

A mostani idényben ugyanakkor trófea nélkül maradt a szupersztárokkal felálló együttes, a bajnokságban a Barcelona mögött másodikként zárt a csapat, a BL-ben az elődöntőben a Juventusszal szemben maradt alul, míg a Király Kupában a városi rivális Atlético Madrid búcsúztatta.

Az as.com tudósításaszerint Florentino Perez elmondta, hogy a játékosok és ő is nagyon kedveli Ancelottit, de a személyes szimpátiát és a szakmai dolgokat kénytelen volt különválasztani. Az edző a klub történelmének részévé vált, hiszen az ő irányításával nyerték meg a tizedik BL-címüket, ezért nagyon szépen megköszönte neki a tevékenységét. Alaposan elemezték a kialakult helyzetet, azután döntöttek úgy, hogy új lendületre, új impulzusokra van szüksége a Realnak.

– Nagyszerű csapatunk van, amely a jövőben ismét elégedettséget, örömet okoz majd a rajongóinknak – ígérte a klubelnök. Elárulta, hogy a múlt héten hozta meg a döntését, miután beszéltem az olasz mesterrel, aki megértően fogadta a menesztése hírét. Arra viszont nem volt hajlandó válaszolni Perez, hogy szerinte mi volt a probléma. Azt mondta, nem megy bele a részletekbe, mert az nem lenne helyénvaló.

Ancelotti a francia Paris Saint-Germain együttesétől szerződött a spanyol fővárosban, Párizsban bajnoki címet ünnepelhetett, ezt megelőzően a Chelsea, valamint az AC Milan kispadján ült. Utóbbit 2001 és 2009 között irányította, bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert a milánói piros-feketékkel, akik állítólag visszavárják…

Ki lesz az utód?

Továbbra sem tudni biztosan, ki váltja az olasz szakvezetőt a spanyol fővárosban. Az elmúlt hetek sajtóinformációi alapján Jürgen Klopp, Rafa Benítez és Zinédine Zidane a három legesélyesebb jelölt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik