Nemzetközi foci

Magyar sikertörténet az arab világból

Margl Tamás erőnléti edző munkáját is dicséri, hogy az Al Wahda U19-csapata bajnok lett az Emirátusokban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Nem sok magyar sportoló mondhatja el magáról, hogy nyári és téli olimpián is versenyezhetett. Közéjük tartozik Margl Tamás, aki a távolugrás többszörös magyar bajnokaként 2004-ben, Athénban állt rajthoz, két évvel később, Torinóban viszont már a bobnégyes tagjaként képviselte hazánkat.

Miután diplomát szerzett a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, vagyis a TF-en, erőnléti edzőként kezdett tevékenykedni. Már az athéni olimpia után is foglalkozott teniszezőkkel, kézilabdázókkal és labdarúgókkal, majd 2005-ben, Borgulya István vezetése alatt a Bp. Honvéd utánpótlásához került. Az akadémia indulása előtt szinte az összes korosztály mozgáskoordinációs edzéseit ő tartotta.

– A felnőtt csapatnál erőnléti edzőként Supka Attila vezetése alatt debütáltam, majd volt szerencsém együtt dolgozni Vass Lászlóval, Pölöskei Gáborral, Csábi Józseffel, majd Sisa Tiborral, akivel kétezer-kilencben Magyar Kupát is tudtunk nyerni. Sisa Tibor ajánlásával kerültem képbe az Emirátusokban, azóta is hálás vagyok neki ezért – mesélte a Rangadó.hu érdeklődésére Margl Tamás.

Tehát 2009-ben került az arab világba, az Al Wahda akadémiára. Gálhidi Györggyel érkeztek, és az U19-es csapattal egy évvel később emirátusi bajnokok lettek. Nyilván ez is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy hősünk ottragadt…

– Itt imádják a futballt, az akadémiákról kikerülő játékosokból építik fel a csapat alapját, és persze vesznek hozzájuk néhány világsztárt, például Cannavarót, Luca Tonit, Fernando Baianót.

A tréner manapság is Al Wahda utánpótlásának szakmai stábját erősíti, és – hogy végre eláruljuk cikkünk apropóját is – a múlt hétvégén zárult bajnokságban aranyérmet nyertek az U19-csapattal.

– Még nem volt nagy ünneplés a bajnokság megnyerése miatt, mert volt egy kupameccsünk (sajnos kiestünk), kedden lesz a sejk által rendezett összejövetel. A körülmények magas szintűek, például nyáron az akadémia összes korosztálya valahova Európába megy edzőtáborozni. A fiatal játékosok többségének már profi szerződése van, és a meccseket is prémiumért játsszák. Ez nekem meghökkentő volt, de itt úgy gondolkodnak, hogy ha megtehetik, akkor miért ne? Valami jól működik, mert idén a harmadik helyet szerezte meg a nemzeti csapatuk az Ázsia Bajnokságban.

Az erőnléti edzők idehaza nincsenek reflektorfényben – sőt, számos klubnál sajnos nem is alkalmaznak ilyen szakembert –, ezért sokan nem is tudják, hogy a fejlettebb futballközegben mekkora szerepük van. A munkában és a sikerben egyaránt.

– Az erőnléti edző szerepe a vezetőedzőtől függ, mennyire ad szabad kezet neki. Ebben az évben a szakmai vezetőnk az argentin Boca Juniorstól jött, és a kőkemény munka híve, ezért szinte az én programomra építették a labdás dolgokat.

A 38 éves Margl hat éve tevékenykedik az Emirátusokban. Mivel a munkája eredményes, és jól érzi magát, nyugodtan mondhatjuk, hogy megtalálta a számításait, ezért nem gondolkodik a hazatérésen.

– Most, hogy bajnokok lettünk ismét, remélem, hogy a negyvenedik szülinapomat is itt fogom ünnepelni. Amúgy van már közvetlen járat Budapestre, szóval néhány napra is haza tudok ugrani év közben, de a nagy, körülbelül egy hónapos pihenés most következik.

Olvasói sztorik