Nemzetközi foci

Eltiltották a Slovan–DAC meccs játékvezetőjét

A szlovák bíró állítólag igazságtalanul fújt a dunaszerdahelyi csapat javára a pozsonyi meccsen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Szlovák Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottsága pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy a közelmúltbeli Slovan Bratislava – FC DAC 1904 bajnoki mérkőzésen (0-1) Stefan Lesko bíró két alkalommal is igazságtalanul ítélt a vendég dunaszerdahelyiek javára.

A bizottság szerint először az első félidő hajrájában hibázott, amikor szabályosnak minősítette Szarka könyöklését a Slovan játékosával, Saláta Kornéllal szemben. Ezt követően pedig a testület szerint a nyolcvanadik percben helytelenül nem ítélt büntetőt, miután Polacek kapus a tizenhatoson belül lerántotta Mészárost.

Mivel Szarkának és Polaceknek is volt már egy-egy sárga lapja, ezért mindkettőjüket ki kellett volna állítani – áll a bizottság közleményében. A bírót, Stefan Leskót eltiltották, azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyi ideig érvényes a büntetése. A tavaszi idényben ez már a második eset, hogy a játékvezetői bizottság kimondta, a bíró helytelenül járt el a DAC ellenfelével szemben – írja a parameter.sk a webnoviny.skcikke alapján.

Olvasói sztorik