Nemzetközi foci bajnokok ligája

Szükségük lesz a Real rossz formájára

A Schalke vezetőedzője a madridi visszavágó előtt elmondta, hogy szurkolóik imádják a BL atmoszféráját.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Egy hét szünet után folytatódnak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének küzdelmei – a csapatok már a visszavágókat játsszák. Jót tesz az izgalmaknak, hogy szinte egyik mérkőzés sem dőlt el az első körben. Kedden a portugál FC Porto a svájci FC Baselt látja vendégül a Sárkány-stadionban, míg a német Schalke a Santiago Bernabéuba látogat, ahol a spanyol Real Madrid lesz az ellenfél.

A Schalke vezetőedzője elmondta, hogy a szurkolók imádják a Bajnokok Ligája atmoszféráját, és a Real Madrid legyőzéséhez tökéletes napot kell kifogniuk.

– A szurkolók nagyon büszkék arra, hogy a csapat rendszeresen részt vesz a Bajnokok Ligájában. A klubunk célja, hogy minden évben ott legyünk a legrangosabb európai kupasorozatban, amire a bajnokság első négy helyezettje jogosult. A szurkolók elképesztően élvezik ezeket az estéket, hiszen teljesen más az atmoszférája, mint egy Bundesliga-meccsnek. Ilyenkor olyan csapatok jönnek Gelsenkirchenbe, mint a Chelsea, vagy a Real Madrid – kezdte Roberto di Matteo. – Ahhoz, hogy továbbjussunk egy ilyen csapat ellen, két tényező is szükséges. Muszáj szinte tökéletes teljesítményt nyújtanunk, és a sikerhez kell az is, hogy a Real Madrid ne játsszon csúcsformában. Nagy pozitívum, hogy a játékosaim nap mint nap fejlődni akarnak, és ehhez ilyen mérkőzésekre is szükség van. Reméljük, hogy jó eredményt fogunk elérni a Santiago Bernabéuban.

A Porto első számú gólfelelőse, Jackson Martinez ágyéksérülés miatt nem lép pályára a Basel ellen. A csapat középpályása, Casemiro elmondta, hogy meg fogják oldani nélküle is.

– Jackson nagyon fontos játékosa a klubnak, de biztosan azon lesz mindenki, hogy ne érződjön a hiánya. Tudjuk, hogy a Basel jó csapat, nagyon erős középpályával, de ezen a szinten már nincsenek könnyű meccsek. Az a legfontosabb dolog, hogy jól futballozzunk, és nyerjünk. Lépésről lépésre kell haladnunk, és az első lépés a keddi nyolcaddöntő a Basel ellen – mondta Casemiro.

FC Porto (portugál) – FC Basel (svájci)

Svájcban 1-1-et játszottak a csapatok, ami inkább a Basel számára volt kedvező, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a portugáloknak kellett egyenlíteniük. A statisztikát alapul véve nem sok jóra számíthatnak a svájciak a Sárkány-stadionban, hiszen igaz, hogy szereztek egy gólt, de mindössze az az egy kapura lövésük volt az egész mérkőzésen, ellenben a Porto tizenötször próbálkozott. A bajnokságban mindkét együttes remek formában játszik: a Basel két meccs alatt még gólt sem kapott, és továbbra is vezeti a tabellát; a portugál élvonalban a Porto teljesítményére sem lehet panasz, hiszen az utolsó két mérkőzése rangadó volt, de mindkettőt behúzta. Először a Sporting szaladt bele egy nagy verésbe, majd a Braga otthonába győztek a kék-fehérek.

Real Madrid (spanyol) – Schalke 04 (német)

Talán első ránézésre erre a találkozóra lehet azt mondani, hogy a leglefutottabb az összes közül. A Real Madrid Gelsenkirchenben viszonylag simán, 2-0-ra nyert, és erősen kétséges, hogy a Schalke ezt felül tudná múlni a Santiago Bernabéuban. Persze, Di Matteo legénységének mentségére legyen mondva, hogy egy címvédőt mindig nehéz megállítani, különösen, ha ez a Real Madrid. A németek a lélektani előnyben bízhatnak, hiszen a királyi klub a bajnokságban nem éppen remekel az utóbbi időben, és a legnagyobb sztár, Cristiano Ronaldo formája sincs rendben, ezt a Bilbaóban nyújtott teljesítményük is alátámasztja (1-0). A Schalke a Bundesligában simán verte a Hoffenheim gárdáját, de az azelőtti fordulóban csúnyán kikapott az ősi rivális Dortmundtól (3-0).

Olvasói sztorik