Nemzetközi foci

Nagytakarítás lesz az ágyúsoknál

Arsene Wenger három középpályására sem tart igényt, akik nyáron távozhatnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A goal.com információi szerint, az Arsenal vezetőedzője, Arsene Wenger nyáron nagytakarítást tart. A francia tréner három középpályásra sem tart igényt, akik távozhatnak is. Név szerint Mikel Arteta, Mathieu Flamini, és Abou Diaby. A három játékosnak valószínűleg nem okoz gondot majd csapatot találni, hiszen rengeteg tapasztalat van már a hátuk mögött, amiket elsősorban Angliában szereztek. Wenger azzal magyarázta döntését, hogy Coquelin köré szeretné építeni a csapat középpályáját.

Mathieu Flamini 20 évesen, 2004-ben Arsene Wenger külön kérésére érkezett Londonba a Marseillestől. A hangyaszorgalmú középpályás 2008-ig szolgálta az ágyúsokat, majd az AC Milan együtteséhez igazolt. Milánóban öt év alatt közel száz mérkőzésen lépett pályára, majd 2013-ban ismét az Arsenalhoz igazolt. A 30 esztendős francia úgy tűnik két év után már távozik is szeretett klubjától, ami azért érdekes, mert az idei szezonban jobbára kezdőként kapott lehetőséget.

Abou Diaby, aki Flaminihez hasonlóan szintén 20 évesen került az ágyúsokból. 2006 óta összesen 126 találkozón húzhatta fel az Arsenal szerelését, amiből ki lehet következtetni, hogy nem volt alapember a csapatban. Persze a szerencsével is hadilábon állt, hiszen gyakran volt sérült. A 28 esztendős középpályásnak is jó lehetőség a távozás, hogy újraépítse a karrierjét.

Mikel Arteta karrierjének legjobb időszakát az Evertonban élte. Valószínű volt, hogy egy nagyobb klub idővel elviszi, és ez 2011-ben be is következett. Az Arsenal 10 millió fontot fizetett érte a liverpooliaknak, és az első, illetve a második idényében jól is szerepelt. A harmadikban már kevésbé, az idei kiírásban pedig jobbára csak csereként számít rá Arsene Wenger.

Olvasói sztorik