Nemzetközi foci

Téli kiárusítás a Tottenhamnél

Öt klasszisától is megválna januárban a londoni klub; vélhetően érkezőkből sem lesz hiány.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur együttese az elmúlt években rendre jól szerepelt, bár az elmúlt szezonról ez nem mondható el maradéktalanul. A londoni klub csak a hatodik helyen végzett a bajnokságban, tíz ponttal lemaradva a Bajnokok Ligáját érő negyedik pozíciótól. Valószínűleg a vezetők ezt idén elkerülnék, és a legrangosabb európai kupasorozatban szeretnék látni a Spurst. Mauricio Pochettino legénysége ettől nincs olyan messze, mindössze két pont választja el a csapatot a BL-selejtezőt érő helytől. A Tottenham az újév első napján hatalmas csatában, 5-3-ra legyőzte a Chelsea-t és nagyon fontos három pontot szerzett, így a harmadik Manchester United is elérhető távolságra – három pontra – van tőle. Az angol élvonal 21. fordulója a Spursé is lehet, hiszen a vörösök a negyedik Southamptonnal játszanak.

A londoni klub vezetői semmit nem bíznak a véletlenre, ezért komoly erősítésekre szánták el magukat, de hogy ezt meg tudják valósítani, ahhoz előbb szelektálniuk kell. Ez meg is történt, a Mauricio Pochettinóval történt egyeztetés után öt labdarúgó még a télen elhagyhatja a csapatot. Nem kis nevekről beszélünk, hiszen olyanok távozhatnak, mint Paulinho, Vlad Chiriches, Roberto Soldado, Aaron Lennon és Andros Townsend.

Kezdjük az elején: a 26 éves Paulinho másfél szezont töltött eddig a londoni klubnál. 2013 nyarán érkezett a brazil Corinthians együttesétől, nem kevesebb, mint húszmillió euróért. A tavalyi idényben stabil kezdőjátékosnak számított, bár nem játszott bombaformában, nem lehetett rá panasz, harminc bajnokin hatszor volt eredményes. Az idei kiírásban eddig mindössze hét bajnokin kapott lehetőséget. Konkrét ajánlat még nem érkezett érte, de valószínűleg nem lesz gond eladni.

A román válogatott legértékesebb játékosa Vlad Chiriches, aki Paulinhóhoz hasonlóan másfél éve tagja a Tottenham keretének. A román Steaua Bucuresti csapatától érkezett, 8,5 millió euróért. A 25 éves középhátvéd a tavalyi és az idei szezonban sem számít alapembernek. A hírek szerint Olaszországban több klub is szívesen a soraiban tudná.

Roberto Soldado nagy reményekkel igazolt a Premier League-be szintén másfél szezonnal ezelőtt. A Tottenham harmincmillió eurót fizetett a Valenciának a 29 éves támadóért. Jó üzletnek tűnt, hiszen a spanyol élvonalban az utolsó idényében 24 találattal zárt. Első szezonjában megkapta a lehetőséget, de mindössze hat gól szerzett, ami egy csatártól nem a legjobb teljesítmény. Idén már jobbára csak csereként lép pályára, a hírek szerint visszatérhet Spanyolországba.

Aaron Lennon, az angol válogatott szélsője hatalmas reménységnek lett kikiáltva, de valahogy soha nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket. Ezt leginkább a sérülékenységének köszönhette. Lennon 2005-ben igazolt a Tottenhamhez, tehát közel tíz év után készül távozni. A 27 éves játékos tizenegyszeres angol válogatottnak is mondhatja magát. Az utóbbi időben azonban csak mellékszereplő volt a csapatnál. Több angol klub is szívesen látná a soraiban, a Hull City konkrét ajánlatot is készül tenni, de az olasz Inter is leigazolná.

Andros Townsend a maga 23 évével a távozni készülő társaság legfiatalabb tagja. A Tottenham többször is kölcsönadta, míg a tavalyi szezonja jól sikerült, és helyet követelt magának a kezdőcsapatban. 25 bajnokin kapott lehetőséget, idén eddig mindössze hétnél jár.

Olvasói sztorik