Nemzetközi foci

Király megragadta a lehetőséget

A Fulham és a magyar válogatott veterán kapusát néha elgondolkodtatja a korkülönbség.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Király Gábor az angol másodosztályú Fulham magyar válogatott kapusa nyáron igazolt Londonba. Elhatározását fél év távlatából jó döntésnek tartja, még akkor is, ha nem első számúként számítanak rá a posztján.

– Jött egy remek lehetőség, én pedig mindent átgondolva döntöttem, amikor elfogadtam a Fulham ajánlatát. Megtisztelőnek éreztem, hogy harmincnyolc évesen megkeresett London legrégebbi klubja. Tisztában voltam azzal, hogy nem én leszek az első számú kapus, ahogy azzal is, hogy nem csak a pályán lesz dolgom. Ugyanis két fiatal, ám tehetséges srácot is kell segítenem a tanácsaimmal, a rutinommal. Nem vitás, már megyek ki a korból, ezért is vonzott az új feladat, az új kihívás. A kapusedzőnk például harminckét éves – igaz, kiváló szakember. Jól érzem magam Londonban, megbecsülnek a klubnál, remek közegben tölthetem a napjaimat. Nagyszerűen döntöttem, amikor visszatértem a szigetországba – mondta a haladas.hu-nak Király.

– Néha a korkülönbség elgondolkoztat. Például amikor a Leeds ellen védtem, a cserekapus éppen aznap töltötte be a tizennyolcadik életévét. Van olyan csapattársam, aki kilencvenhétben született. Én kilencvenhétben már a Herthában védtem… A szezon végéig köt szerződés a Fulhamhez, maradjunk annyiban, hogy minden a terv szerint alakul.

Király Gábor akár szertárosként is segíti a válogatottat.

– Mindig is azt vallottam, hogy a válogatottban szerepelni megtiszteltetés. Én szívesen leszek cserejátékos, labdaszedő, szertáros, ha azzal segítem a csapatot. Örülök, hogy Dárdai Pál számított rám az ősszel, és bízom benne, hogy ez tavasszal is így lesz. Legalábbis igyekeztem olyan teljesítménnyel előrukkolni a pályán, az edzéseken, hogy a lehető legjobb benyomást keltsem a szakmai stábban. Ugyanakkor a jövőről még nem egyeztettem a kapitánnyal. Mindenesetre, ha a tavasszal nem kapok meghívót, akkor is szurkolni fogok a fiúknak – fejezte be Király Gábor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.