Nemzetközi foci

Jön a világbajnoki döntő visszavágója

Rangadó
Rangadó

2014. 09. 02. 15:43

Szerda este, kevesebb mint két hónappal a finálé után Argentína törleszthet valamennyit a riói kudarcért Németországnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szeptember hetedikén új időszámítás kezdődik Európában a válogatott mérkőzések történetében. Az európai nemzeti tizenegyek új rendszerben kezdik meg küzdelmüket a 2016-os franciaországi tornán való részvételért – elindul a Nemzetek Csatája.

A selejtezősorozat minden gólja és fontos momentuma kizárólag a Sport1 és a Sport2 csatornán lesz látható. Az első három napon például 12 találkozót közvetítenek, és minden nap egyórás összefoglalóban idézik fel az aznapi eseményeket.

A korábbi péntek-kedd ritmustól búcsúzik kontinensünk, egy forduló immár háromnapos. Amit eddig pénteken játszottak, azt az új rendszerben általában csütörtökön, pénteken és szombaton játsszák, amit pedig kedden, azt vasárnap, hétfőn és kedden, ebből áll össze egy futballhét. Ezzel együtt az UEFA megszüntette az időpontok eddigi összevisszaságát, és a Bajnokok Ligája mintájára fix kezdési időpontokat vezetett be. És ha már a BL-ben bevált a 18:00-s és 20:45-ös kezdés, akkor minek azon változtatni? Így még könnyebb elosztani a nagy európai válogatottak mérkőzéseit, egy időpontban legfeljebb két sztárcsapat lép majd pályára.

Az első forduló menetrendje

Szeptember 7. 17.45: Grúzia–Írország, Sport2 (élő)

Szeptember 7. 18 óra: Dánia–Örményország, Sport1 (élő)

Szeptember 7. 20.15: Németország–Skócia, Sport1 (élő)

Szeptember 7. 20.30: Görögország–Románia, Sport2 (élő)

Szeptember 7. 23 óra: a játéknap minden mérkőzésének összefoglalója, Sport1

Szeptember 7. 24 óra: Magyarország – Észak-Írország, Sport1 (felvételről)

Szeptember 8. 17.45: Oroszország–Liechtenstein, Sport1 (élő)

Szeptember 8. 20.15: Svájc–Anglia, Sport1 (élő)

Szeptember 8. 20.30: Spanyolország–Macedónia, Sport2 (élő)

Szeptember 8. 23 óra: a játéknap minden mérkőzésének összefoglalója, Sport1

Szeptember 9. 17.45: Kazahsztán–Lettország, Sport1 (élő)

Szeptember 9. 17.45: Azerbajdzsán–Bulgária, Sport2 (élő)

Szeptember 9. 20.15: Csehország–Hollandia, Sport1 (élő)

Szeptember 8. 20.30: Norvégia–Olaszország, Sport2 (élő)

Szeptember 9., 23 óra: a játéknap minden mérkőzésének összefoglalója Sport1

A vébédöntő visszavágója

Mielőtt azonban elindulna a meccsdömping vasárnap este, szerdán a lehető legjobb felvezetéssel készül a Sport1, egy világbajnoki döntővel felérő rangadóval. Nem is volt olyan régen július 13., amikor Rio de Janeiróban Németország hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte Argentínát, és felért a világ tetejére. Nos, a dél-amerikaiak új szövetségi kapitány, Gerardo Martino vezetésével máris revánsra készülnek, Düsseldorfban vághatnak vissza a világbajnoknak.

Az argentinok keretét a vébén is megforduló húsz, Európában játszó futballista alkotja, míg a németeknél 18 világbajnokhoz csatlakozik Marco Reus, a jelenlegi legjobb olyan német labdarúgó, aki nem világbajnok, de Miroslav Klose válogatottól való visszavonulása után Mario Gomez is újra helyet követel magának Joachim Löw csapatában. Ezzel párhuzamosan egy másik rangos előkészületi mérkőzésen Anglia Norvégiát látja vendégül, azt a mérkőzést a Sport2 közvetíti.

Szeptember 3. 20.30: Németország–Argentína, Sport1 (élő)

Szeptember 3. 21 óra: Anglia–Norvégia, Sport2 (élő)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Real Madrid's Cristiano Ronaldo (L) and Luka Modric (R) attend a training session at the Olimpiyskiy Stadium in Kiev, Ukraine, 25 May 2018.The 2018 UEFA Champions League Cup final football match between Real Madrid and Liverpool FC will held on May 26 at the Olimpiyskiy Stadium. (Photo by Ahmad Mora/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.