Nemzetközi foci

Dombi sejtette a meglepetést

A holland-szurkoló szerint a péntek esti különbséghez az is hozzájárult, hogy a spanyolok a második kapott gól után szétestek.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hatványozottan jól sikerült a péntek estéje Dombi Tibornak, a DVSC egykori olimpikon labdarúgójának. A Wyrfarkas zenekar – amelynek ő a dobosa – remek hangulatú koncertet adott a debreceni Roncsbárban, de előtte a legfőbb kedvenceinek számító hollandok kiütéses, 5-1-es győzelmet arattak Spanyolország felett a B-csoport első fordulójában.

A Rangadó.hu világbajnoki szakértőjeként a kétezres évek elején Hollandiában futballozó Dombi Tibor elmondta: a meccs előtt, sőt még a spanyol tizenegyes után is hitt benne, hogy a hollandok sikerrel járnak.

– Holland-szurkoló vagyok, de már nem olyan komolyan, mint amikor megismertem őket. Fiatal gyerekként van Basten, Gullit és a többiek játékát csodáltam, most jó, ha három-négy játékost ismerek. A hollandok nagyon jól játszottak, de a különbséghez az is hozzájárult, hogy a spanyolok a második gól után szétestek – kezdte Dombi Tibor. – A pénteki meccstől függetlenül azt gondoltam és gondolom, hogy ezúttal nem nyerik meg a vébét, hiszen nagyon nehéz a címvédés – bár az Európa-bajnokságon bemutatták, hogy ők képesek rá. Nagyon profi játékosaik vannak, akik Bajnokok Ligáját, világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyertek már, de úgy érzem, új emberek, új arcok kellenének nekik.

Bár sokan már arról beszélnek, hogy a nagy sikert arató hollandok elkerülik a házigazda Brazíliát a nyolcaddöntőben, Dombi szerint egyelőre nem érdemes ilyen komolyan tervezgetni.

– A végeredmény nem papírforma, de előzetesen abszolút arra gondoltam, hogy Hollandia nyerni fog, sőt még a tizenegyes után is hittem benne. Ami a büntetőt illeti, Diego Costa kereste a kontaktust, rátette a lábát De Vrij csúszó lábára, a bíró mégis befújta… A torna elején vagyunk még, de most úgy tűnik, bejött a generációváltás Louis van Gaal számára. Nem egyszerű ember, de nagyon jó edző, nem hiába dicsérik a játékosai. Tervezgetni szerintem csak a második forduló után lehet, egyelőre nincs értelme, még a szurkolók számára sem, de az biztos, hogy nagyon nagy lökést, lendületet, önbizalmat adhat egy ilyen siker – mondta végül a DVSC rutinos játékosa.

Olvasói sztorik