Nemzetközi foci bajnokok ligája

Madridi klasszikusok

Eddigi legfontosabb derbijük előtt visszanézünk a spanyol főváros két klubjának legemlékezetesebb találkozóira.

Kapcsolódó cikkek

Az El Derbi Madrileno, a madridi derbi a világ egyik legnagyobb rangadója, még akkor is, ha nem a Bajnokok Ligája-trófea sorsa múlik rajta. Az Európai Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapjának segítségével most felidézzük a Real Madrid – Atlético Madrid csata hat különösen emlékezetes felvonását.

1959. május 13., BEK-elődöntő, 3. mérkőzés: Real-Atlético 2-1

Bizony, harmadik mérkőzés: mindkét klub győzött hazai pályán, így egy mindent eldöntő összecsapásra volt szükség, amit Zaragozában rendeztek. Puskás Ferenc 42. percben szerzett góljának köszönhetően a királyi gárda jutott tovább, majd bezsebelte zsinórban negyedik BEK-trófeáját.

„Jól és végig szilárd ritmusban játszottunk” – értékelt az összecsapás után Luis Antonio Carniglia, a Real akkori szakvezetője, aki Rafael Lesmes sérülése miatt kényszerült változtatni csapata legjobb felállásán. Az Atlético védője, Chuzo szerint ideges játék volt jellemző a mérkőzésre, de „a Madrid megérdemelten nyert”.

1960. június 26., Király-kupa-döntő: Atlético–Real 3-1

„Kimentél a saját stadionjuk gyepére, és szembetaláltad magad ezzel a bitang erős klubbal, Di Stefanóval, Puskással, Gentóval, és nem igazán hitted, hogy nyerhetsz” – emlékezett a két klub öt kupadöntőjéből az elsőre Adelardo Rodríguez, az Atléti legendája. Puskás Ferenc találatával az első félidőben még a házigazda és egyértelmű favorit Real vezetett, fordulás után azonban Enrique Collar, Miguel Jones és Joaquín Peiró góljai kilenc év után újabb Atlético-trófeát eredményeztek. „Játszottunk, küzdöttünk, szenvedtünk, csatáztunk, és így nyertünk” – tette hozzá Rodríguez.

1975. július 5., Király Kupa-döntő: Real–Atlético 0-0 (tizenegyesekkel 4-3)

A két klub harmadik hazai kupadöntője taktikai csatája miatt maradt emlékezetes. Az Atlético kapujában Miguel Reina, a túloldalon pedig Miguel Ángel is nagyszerűen védett, de utóbbi vált hőssé, miután a tizenegyes-párbajban Javier Irureta és Ignacio Salcedo lövését is hatástalanította. A Real Madridból egy bizonyos Vicente del Bosque büntetőt hibázott, az Interkontinentális-kupagyőztes Atlético kispadján pedig egy bizonyos Luis Aragonés ült. A nagy rivális stadionjában aratott siker a duplázást jelentette a Miljan Miljanics által irányított blancóknak.

1994. november 5., La Liga: Real–Atlético 4-2

Ezen a találkozón került a figyelem középpontjában egy Atléticóban nevelkedett, a Real színeiben második bajnokiját játszó 17 éves csatár, Raúl González.

„Annyit tudok, hogy jól kell éreznem magam a pályán, máskülönben az edzőm, Jorge Valdano mérges lesz rám” – mondta a meccs előtt Raúl, aki a 20. percben büntetőt harcolt ki, majd gólpasszt adott Iván Zamoranónak, végül Michael Laudrup labdáját ő maga váltotta gólra. Mind a hat találat az első 45 percben esett, a 4-2-es végeredményt büntetőből az Atlético jelenlegi edzője, Diego Simeone állította be, aki Raúlhoz hasonlóan első gólját szerezte klubjában.

2013. május 17., Király Kupa-döntő: Atlético–Real 2-1 (hosszabbítás után)

Sorozatban 25 nyeretlen derbivel a háta mögött várta a két csapat ötödik kupadöntőjét az Atlético, és a remények már negyedóra elteltével szertefoszlani látszottak Cristiano Ronaldo fejesgólja után. Diego Costa idénybeli nyolcadik kupagóljával még az első félidőben egyenlített, majd a hosszabbításban Miranda szerezte az Atlético tizedik kupasikerét jelentő győztes gólt.

„A Real több mint negyven meccs óta veretlen volt itt a Bernabéuban, ami tovább emeli sikerünk értékét” – örvendezett Diego Simeone a kupagyőzelem után, amit a csapatkapitány Gabi azoknak a szurkolóknak ajánlott, akik 2000 óta hiába vártak a Blancók legyőzésére.

2014. március 2., La Liga: Atlético-Real 2-2

Az eddigi legfrissebb emlék egy madridi derbiről még sokáig fog élni azokban, akik nézték. Karim Benzema már a harmadik percben megszerezte a vezetést a vendégeknek, a félidőben azonban már hátrányban voltak a Királyiak Koke egyenlítő találata és Gabi távoli lövése következtében. A találkozó utolsó perceiben aztán Ronaldo megmentett egy pontot Carlo Ancelotti fiainak.

„Elfáradt az Atlético, nem tudott már akkora nyomást gyakorolni ránk, mint az elején, így egy kicsivel egyszerűbb dolgunk volt a végén” – magyarázta az olasz szakvezető a mérkőzés után.

2014. május 24., Bajnokok Ligája-döntő: Real–Atlético ?-?

Minden jel arra mutat, hogy a kupagyőztes Real és a bajnok Atlético egy újabb emlékezetes mérkőzéssel ajándékozza meg a futballszurkolókat – a kérdés: a Blancók tizedszer vagy a Matracosok először érnek a csúcsra a Bajnokok Ligájában?

Olvasói sztorik