Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Tavaly december elején igazol a malajziai Sarawak csapatához Gyepes Gábor. A korábbi válogatott védő tehát ismét belevágott a légiós-életbe, pedig sokan azt hitték, hogy a komoly anyagi gondokkal küzdő angol Portsmouth együttesénél töltött időszak örökre elvette a kedvét a külföldi karriertől. Az elmúlt egy-két hónap azonban bizonyította, hogy nagyon jól döntött, amikor családjával az ázsiai országba költözött. Csapata két vereséggel kezdte, de három győzelemmel folytatta a bajnokságot, a Ferencváros egykori hátvédje pedig rendre a legjobbak között van, gólokat szerzett, és a meccs legjobbjának is megválasztották már.
A Rangadó.hu elérte Gyepes Gábort, aki részletesen mesélt a malajziai labdarúgásról, a körülményekről, a családi kikapcsolódási lehetőségekről, a légiósok szerepéről, és azt is elmondta, hogy egy új ajtó nyílt ki előtte, mert a jövőben akár magasabb szintre is léphet, országon belül.
– Hogy érzi magát, milyen az élet Malajziában?
– Nagyon jól érzem magam, jobban, mint vártam, mert némileg kétkedve néztem a túra elé. Próbáltam utánanézni a dolgoknak, de mindig a saját bőrén tapasztalja az ember a körülményeket. Velem van a család is, ők is nagyon jól érzik magukat – mesélte Gyepes Gábor.
– Az volt az odaigazolása egyik feltétele, hogy ők is mehessenek?
– Portsmouthban nem voltak velem, mert olyanok voltak a körülmények, hogy jobbnak láttuk, ha otthon maradnak, de utána megbeszéltük, hogy soha többet külön! Most eljöttem a világ végére, de úgy kezdtük, hogy otthon leültünk, és megbeszéltük, hogy jöjjünk, vagy ne jöjjünk. Megnéztük, hogy van-e itt nemzetközi iskola és óvoda, illetve milyen családi programokat lehet csinálni, és ennek tükrében hoztuk meg a döntést. A szerződésemet is úgy írtam alá, hogy velem tart a családom is.
– Ők is megszokták már az új körülményeket?
– A lányom nemzetközi óvodába jár, másfél hét alatt megszokta, mosolyogva megy, mosolyogva jön, és tanulja az angolt. A közelmúltban volt négy szabadnapunk, átmentünk Szingapúrba, ami egy óra repülővel. Nagyon jól éreztük magunkat, paradicsomi körülmények közé csöppentünk, hiszen gyönyörű állatkertben jártunk, ott a világ legnagyobb akváriuma, és az Universal-stúdió is.
– Nehéz volt megszokni egy teljesen új kultúrát, egy idegen országot?
– Inkább a fociban érződik a különbség, mert más a hozzáállás A színvonal nem magas. Ha jó magyar csapatok jó meccset játszanak, akkor a hazai bajnokság színvonala magasabb. Az a nagy különbség a malajziai és az európai foci között, hogy az itteni játékosok nem kaptak olyan iskolát, mint az európaiak, emiatt a taktika kezdetleges, és nagyon őszinte a foci. Nincs olyan, hogy egy csapat beáll védekezni, mert nem akar kikapni. Nincsenek nagy különbségek a csapatok között, ezért sok a körbeverés, totónyelven fogalmazva nincs fix egyes vagy kettes, a pillanatnyi forma dönt.
– Milyenek a körülmények?
– A pályák állapota nem túl jó, az időjárás miatt. Nézők viszont vannak bőven! Tudtam, hogy nem egy elithelyre jövök, otthon sokan legyintettek is, de a hazai meccseinket húsz-huszonötezer néző előtt játsszuk. A stadion kilencven százaléka állóhely, mégis tele van, sőt a kezdés előtt már három órával megtelik a környék. Nagy lelkesedés, szurkolás, koreográfiák, zenekar és éneklés van minden alkalommal. Lehet, hogy nem olyan a színvonal, de én úgy vagyok vele, hogy élvezhetőbb egy rosszabb meccs huszonötezer ember előtt, mint egy jó mérkőzés üres stadionban. A legnagyobb malajziai állam csapata vagyunk, ezért sokan kijönnek a meccseinkre idegenben is, és sokan elkísérnek minket. Lesz olyan találkozónk, amelyet negyvenezer ember előtt rendeznek.
– Ezek szerint minden szempontból érdemes volt odaigazolni?
– Hajtós és őszinte a foci, mindent beleadnak. Megérte, mert a foci jól megy, számítanak rám, úgyhogy nagyon élvezem. Teljesen elégedett vagyok, hiszen harminchárom éves leszek, és úgy érzem, hogy egy új ajtó nyílt ki előttem, mert a jövőben akár magasabb szintre is léphetek országon belül. Az angol nyelv itt félig-meddig hivatalos, szinte mindenki beszéli, ami nagyon jó dolog. Elég gazdag ország, nem akkora a kontraszt a szegénység és a gazdagság között, mint más ázsiai országban. Jók az utak is, rend van, mintha Európában lennénk. Indonéziában voltuk edzőtáborban, ott több a motor az utakon, de itt az autók vannak többségben. A precizitás nem jellemző az emberekre, inkább a „várjunk, várjunk, majd elintézzük” stílussal találkoztam, de végül mindent elintéznek.
– Két vereséggel kezdtek, majd három győzelem következett. Vajon mire lehetnek képesek a mostani szezonban?
– A huszonkét fordulóból öt ment le eddig, szóval felesleges elemezni. Az fontos és nagyon jó, hogy az eddigi kilenc tétmeccsünkből hatszor nem kaptunk gólt. Ez részben az én érdemem is, és a csapat szempontjából is fontos. Nem érzem, hogy mi lennénk a legerősebb csapat, a góljaink többségét pontrúgásból szereztük, tehát a támadásbefejezésekkel még gondjaink vannak. A komolyabb csapatok ellen még nem játszottunk bajnokit. Tudásszintben nagyon közel vannak egymáshoz a csapatok. Minden klubnál csak három külföldi játszhat, ezért nagyon fontos a szerepük, ők viszik a hátukon a csapatokat. Nálunk egyik külföldit már márciusban elküldenek, és hoznak helyette másikat. Magyarországon is alkalmaznám azt a rendszert, ami itt van. Decemberben írtuk alá a szerződést, amiben benne van, hogy áprilisig a klub kezdeményezheti a felbontását, és egyoldalúan elküldhet. Ez motivációt jelent minden légiósnak. Magyarországon gyakran leigazolják nevesincs külföldiek tucatját, akik aláírják a szerződést, majd kényelembe helyezik magukat, és látszik rajtuk, hogy csak futballozni ne kelljen…
– Meddig tart a bajnokság, mikor jöhet haza?
– Június végéig tart, de ősszel rendezik a kupát, ami csoportrendszerben zajlik majd. Annak nagyon nagy jelentősége van ebben az országban, majdhogynem fontosabb, mint a bajnokság. Olyan a presztízse Malajziában, mint Angliában az FA Kupának.
