Nemzetközi foci

Vidic szinte el is kelt

Alighogy a MU védője bejelentette távozását, az Inter már vinné is.

Kapcsolódó cikkek

Nemanja Vidic szerződése a „Vörös Ördögökkel” nyáron lejár és ő ezt nem is kívánja meghosszabbítani, inkább új kihívások elé nézne.
Néhány vezetőt és MU fant ez elég rosszul érintett és máris azzal vádolják a védőt, hogy amikor jól ment jelenlegi klubjának, meg sem fordult a fejében a távozás, most azonban elhagyná a „süllyedő hajót”.
A másik oldal viszont boldog, több klub máris szemet vetett a szerbre, az Inter vezetősége pedig nem is rejtegeti szerződtetési szándékát.
A fekete-kékek igazgatója, Piero Ausilio bevallotta, a 32 éves játékos tökéletes megoldás lenne számukra és egyben nagyszerű lehetőség is, mivel ingyen igazolhatóvá válik a szezon végén.
„Vidic fontos játékos, akinek a kontraktusa júniusban jár le. Mint sok más európai klub, mi is megpróbálunk élni ezzel a fantasztikus lehetőséggel”- mondta Ausilio a Tuttosportnak.
„Ő az egyike azoknak a játékosoknak, akiket figyelünk. Érdekes pályaképe van és karizmatikus játékos nemzetközi tapasztalattal.”
„Lehetséges, hogy el fogunk veszíteni néhány játékost az ő posztján, mert le fog járni a szerződésük, így most minden figyelmünk rá szegeződik.”
„Attól még messze vagyunk, hogy kijelentsem, komolyabb lépést tettünk volna az ügyben és még semmit sem szeretnék fixként kezelni, de rajta vagyunk az ügyön.”

Olvasói sztorik