Nemzetközi foci

Wenger marad az Arsenal menedzsere

Az Ágyúsok a Nike szerelést Pumára cserélik, így az edző fizetése is megnőhet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A 64 éves mester szerződése a 2013-14-es idény végén lejár, azonban mindkét fél hajlik a megállapodásra és hamarosan tárgyalásokba is kezdenek egy új kontraktus megkötéséről, más feltételekkel és jóval magasabb fizetéssel a szakembernek – írja a goal.com.
Ez annak is köszönhető, hogy a húsz éve Nike szerelésben futballozó Arsenalnak idén nyártól új mezgyártója lesz, méghozzá a német Puma cég, amely klubszinten rekordösszegnek számító pénzt fizet az Ágyúsoknak, évente harminc millió fontot, öt éven keresztül.
„Mindig is támogattuk Arsene-t. A vezetőség teljes vállszélességgel állt mellette és ő mindig ennek a klubnak az elkötelezettje volt” – mondta Gazidis, a klub igazgatója.
„Kényelmesen elvagyunk a jelenlegi pozíciónkban, hátradőlhetünk, Arsene hosszabbítani fog velünk. A megfelelő időben ezt be is fogjuk jelenteni, ha majd minden hivatalos lesz”.
Ha július elsején életbe lép a Pumával kötött megállapodás, Wenger fizetése is megugorhat.
„Az egyik hosszútávú tervünk az volt, hogy növeljük a reklámbevételeinket, ennek pedig labdarúgással kapcsolatos oka van, mindezt a keretünkbe szeretnénk fektetni” – tárta fel Gazidis.
„Így ez egy nagyon fontos lépés, amelyből főként a pályán profitálhatunk, a pénz pedig a menedzser számára is elérhető lesz nyártól, úgy használhatja fel, ahogy a legjobbnak látja, az igazolásokról ő dönt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.