Nemzetközi foci

Szalai Ádám még több gólt lőne

„A Spanyolországban töltött idő tett engem teljessé” – nyilatkozta a Schalke magyar csatára.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hosszú interjút közölt Szalai Ádámmal a goal.com. A cikkben honfitársunk felidézte a tíz évvel ezelőtti időszakot, amikor Németországba került, mesélt a Madridban eltöltött esztendőkről, és azt is elmondta, mit vár a tavaszi szezon első bajnoki mérkőzésétől. A beszélgetés elején felidézte, milyen érzésekkel váltott klubot tavaly nyáron, és milyen volt az ősz, immár a Schalke színeiben.

– Meg akartam tenni a következő lépést a karrieremben, és európai kupameccseken szerettem volna szerepelni. Szellemileg és fizikailag sem volt mindig könnyű a váltás, de sokat tanultam az elmúlt félévben, és ez az időszak sokat segített nekem – kezdte Szalai Ádám, aki a kézsérüléséről elmondta, hogy még mindig van egy kis probléma vele, de már jobb lett.

A cikk megemlíti, hogy a magyar csatár azért kaphatott rendszeres játéklehetőséget az őszi szezonban, mert csapattársa, a holland Klaas-Jan Huntelaar sérült volt, most viszont felépült, és ismét rendelkezésre áll…

– Ő egy nagyon fontos játékos számunkra. Mindenki tudja, hogy kiváló csatár, és a csapatnak szüksége van rá – magyarázta Szalai. – Örülünk, hogy megint játékra kész, én pedig sokat tudok tanulni tőle. A verseny mindig jó, ez is kedvez az egész csapatnak. Mindenki játszani akar, és megmutatni, hogy ő a legjobb, ezért jó, hogy verseny van. Sok meccsünk lesz, ezért mindenkire szüksége van a csapatnak, és mindenki megkapja majd a játékidőt.

A cikk folytatásában a szerző felidézi Szalai profi karrierjének kezdetét, amikor 2004-ben, 16 éves a szülei nélkül Németországba költözött, és a VfB Stuttgart utánpótlásához tartozott.

– Az első félév nagyon nehéz volt számomra, mert nem tudtam németül, de nagyon sokat tanultam, és még mindig nagyon hálás vagyok a stuttgartiaknak. Az az időszak sok erőt adott, hogy megtegyem a következő lépést.

Honfitársunk három évvel később a Real Madrid második keretéhez került, ami egy újabb nagy lépés volt. Érdekesség, hogy a spanyol klub a Bajnokok Ligájában éppen a Schalke csapatával találkozik hamarosan.

– A Real Madridban játszani természetesen nagyon jó volt, örülök, hogy ez megadatott számomra. Ott is nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem, és azáltal kaptam lehetőséget, hogy a Bundesligába kerülhessek. A Spanyolországban töltött idő tett engem teljessé.

Szalai számára az újabb átmenet nem volt nehéz, mert akkoriban már beszélt németül. Azt mondja, a Real Madrid második csapatát nem lehet összehasonlítani a Bundesligával, tehát a Mainz egy újabb lépés volt számára, aztán tavaly nyáron a Schalke 04 szerződtette.

– Nem volt könnyű a váltás, hiszen a Schalke az egyik legnagyobb klub Németországban, amely szintén képviselteti magát a Bajnokok Ligájában. Most, fél év elteltével már megismertem a csapatot és a klubot. A szezon második felében jobban akarok teljesíteni, mint ősszel. Azt szeretném, hogy a játékstílusom a csapat segítségére legyen, és meg akarom mutatni, hogy komoly tapasztalatokat szereztem az első hat hónapban. Bízom benne, hogy az idény második felében is sok játéklehetőséget kapok, és sokszor győzünk. Természetesen képes vagyok több gólt lőni, biztos vagyok benne, hogy ebben is javulni fogok.

A szerző szerint Szalai a Hamburg ellen nyújtotta eddig a legjobb teljesítményt a bajnokságban, márpedig a Schalke vasárnap éppen a HSV ellen játszik…

– Az lesz az első tétmérkőzésünk ebben az évben, de mindenképpen a győzelem a célunk. A HSV jó csapat, ettől függetlenül három pontot szeretnénk szerezni. Ebben az évben jobbak leszünk, mert keményen dolgoztunk a felkészülés során. Igazán tehetségesek a fiatal játékosaink, nagyon sok örömet fognak szerezni a német labdarúgásnak ezek a srácok az elkövetkező években. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű játékosokká válnak.

Jens Keller vezetőedzőt a közvélemény gyakran kritizálja, ősszel még a távozása is komolyan felvetődött, de a magyar csatár nem nyilvánított véleményt ezzel kapcsolatban.

– Ilyesmivel nem foglalkozom, csak a játékra összpontosítok. Jó kapcsolatom van vele, sokat beszélget a csapattal, és jól kijön minden játékossal – zárta a beszélgetést Szalai Ádám.

Olvasói sztorik