Nemzetközi foci

Elhunyt Eusebio, a portugál legenda

Szívproblémák miatt 71 éves korában meghalt Eusebio da Silva Ferreira, az egykori kiváló csatár.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Sky News helyi forrásokra hivatkozva vasárnap reggel közölte a halálhírt. A portugálok egykori klasszisa korábban többször is kórházba került. Tavaly júniusban az orvosok a kardiológiai vizsgálatok során kisebb rendellenességet állapítottak meg, de akkor kizárták a szívrohamot – írja a hvg.hu. Halálát a szív és a légzőszervek leállása okozta. 2012 júniusának végén egy agyérgörcs miatt a lisszaboni Luz kórházba szállították, s mintegy két hetet töltött ott.

A portugál állami televízió, az RTP idézte Eusebio életrajzíróját, Joao Malheirót, aki azt mondta: „Miután napi rendszerességgel követtem az életét, tanúja voltam, hogy az egészsége nagyon törékeny. A történteknek egyértelmű jelei voltak az utóbbi években.”

A Fekete Párducként becenevű játékos vezetésével a Benfica négyszer jutott BEK-döntőbe, ezek közül kettőt (1961, 1962) megnyert, míg a portugál válogatottal bronzérmes volt az 1966-os világbajnokságon, amelyek gólkirályi címet ünnepelhetett.

A portugál labdarúgás történetének legnagyobb játékosa az akkoriban portugál gyarmatnak számító Mozambikban született és nevelkedett. Ő volt az első afrikai labdarúgó, aki világhírnévre tett szert. A lisszaboni Sportinghoz 1961-ben érkezett próbajátékra, de a Benfica emberei egyszerűen elrabolták a repülőgépről, és addig bújtatták, amíg elült a botrány. Edzője a magyar Guttmann Béla volt.

A nemzeti együttesben 64-szer lépett pályára és 41 gólt szerzett. 1975-ben vonult vissza.

https://www.youtube.com/watch?v=U49j7ZHxC6c

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik