Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!Kétségkívül nem sikerült jól a nyári erősítés a Manchester Unitednél, a Vörös Ördögök szinte mindenkiről lemaradtak, akit át akartak igazolni, egyedül Fellainit sikerült elhozni az Evertontól, de őt is jóval áron felül.
“Közel voltunk egy gigászi igazoláshoz a nyáron” – mondta Moyes nemrégiben, az angol sajtó pedig egyértelműen Gareth Bale-t vélte megbújni a sorok között, ám a walesi végül a Real Madridot választotta.
“A pénz rendelkezésre áll egy igazán nagy fogásra. Olyan játékost akarok, aki nem csak az elkövetkezendő hat hónapban, hanem hat évben is meghatározó tagja lehet a csapatnak. A kiszemeltjeim azonban mind a Bajnokok Ligájában játszanak, vagy a bajnoki címért harcolnak klubjukkal, így nehéz őket elcsábítani” – mondta az MU menedzsere, aki szerdán Koke játékát figyelte a Porto ellen.
Az Independent szerint Moyes egy másik nagyágyúra, méghozzá a Barcelona középpályására, Andrés Iniestára is szemet vetett, aki szeretne ugyan hosszabbítani a katalánokkal, ám az utóbbi hetekben a tárgyalások megakadtak ez ügyben a felek között.