NB III

Szanyót az élvonalból is hívták, de a harmadosztályt választotta

A tréner a Rangadónak azt is elárulta, miért döntött az NB III-as együttes mellett.

Legutóbb szeptember közepén nyilatkozott honlapunknak Szanyó Károly, aki akkoriban távozott a másodosztályban szereplő Aqvital FC Csákvár éléről. A tréner akkor elmondta, hogy biztosan ő is elkövetett néhány hibát, ami a gyenge eredményekhez vezetett, a következő állásáig pedig több szakmai előadást is meghallgat majd, valamint pro-licences edzői tanfolyamra is jár – melynek vizsgája jövő nyáron lesz –, így sok lehetősége lesz képeznie magát. Ez így is történt az utóbbi hónapokban, e hét kedden viszont újra munkába állt, a harmadosztály Keleti-csoportjában szereplő Balassagyarmati VSE kispadjára ült le.

Ganxsta Zolee ezt várja a madridi derbitől!
„Szétb*szom a tévét, ha nyer a Real az Atlético ellen”

– Felkészültebb háttérrel indulok neki a munkának, mint korábban – kezdte a Rangadónak Szanyó. – Sosem fogom azt mondani, hogy jó edző vagyok, inkább úgy fogalmaznék, hogy tanulni vágyó tréner vagyok. Az edzőt az eredmények minősítik, záros határidőn belül pedig majd meglátjuk, hogyan fog teljesíteni a csapat velem az élen. Három napja dolgozom együtt a játékosokkal, csodát nem lehet tenni ennyi idő alatt, de bízom benne, hogy az új impulzus miatt már az első meccsen lesznek pozitív változások. A következő két hét legfőképpen arra lesz jó, hogy megvizsgáljam, mely játékosokkal lesz érdemes együtt dolgozni januártól, az érdemi munka majd onnantól kezdődik. Nagytakarítást azért nem akarok végezni, bízom benne, hogy bizonyítanak majd a játékosok.

A 44 éves szakember honlapunknak elmondta, hogy az előző hetekben az első- és másodosztályból is volt megkeresése, végül mégis az NB III-as csapat mellett döntött.

– Derült égből villámcsapásként jött a Balassagyarmat megkeresése. Elsősorban a szimpátia miatt választottam őket, végig azt éreztem, hogy engem akarnak, úgy érzem, hogy a lehető legjobb döntést hoztam jelen pillanatban. Voltak megkereséseim az első-és másodosztályból is, csapatneveket azonban nem akarok mondani, de nem nehéz kitalálni abból, ha csak arra gondolunk, mely csapatoknál volt az utóbbi időben edzőkérdés – folytatta Szanyó, aki korábbi újpesti csapattársával, Jenei Sándorral dolgozik együtt a gyarmatiaknál, a vezetőség pedig azt a célt tűzte ki a számukra, hogy tartsák bent a csapatot a harmadosztályban.

– Olyan csapatot tudtam átvenni, amit NB III-s szinten elég jó játékosok alkotnak, így azt gondolom, hogy képesek leszünk a mostaninál sokkal előkelőbb helyen végezni. A legfontosabb most, hogy egységes csapattá formáljuk őket és a lehető legjobb eredményeket kipréseljük belőlük – magyarázta Szanyó, aki labdarúgóként szerepelt az atlantai olimpián és bajnok volt az Újpesttel. Kérdésünkre elmondta, hogy jelenleg csak a Balassagyarmaton jár az agya, de a nyáron, ha jönne egy ajánlat magasabb osztályból, akkor elgondolkodna rajta, kétségbe viszont akkor sem esne, ha a következő szezont is a harmadosztályban töltené.

Szanyó zárásként hozzátette, a téli szünetben külföldi tanulmányi úton vesz részt, az viszont egyelőre még nem tiszta, hogy svájci vagy olasz élvonalbeli csapatnál fog vendégeskedni.

Olvasói sztorik