NB III

Olimpikon támadó ül le a magyar csapat üresen hagyott kispadjára

Élvonalbeli tapasztalata is van a szakembernek.

Kapcsolódó cikkek

Megírtuk: a Balassagyarmat szakmai igazgatója, a korábban Váccal és a Pakssal az élvonalban is dolgozó, sőt a paksiakkal NB I-es ezüstöt nyerő és az Európa-liga selejtezőjéig jutó Kis Károly kijelentette, decembertől nem ő irányítja majd a csapatot. Az egykori sikeredző elmondta: „Már több mint egy hónapja bejelentettem a vezetőknek, illetve a játékosok is tudják, hogy decembertől máshol kívánom folytatni, tehát nem eredményfüggő a távozásom.”

A balassagyarmatiak ma bejelentették, hogy a kispadra a 44 éves Szanyó Károly ül le, aki labdarúgóként szerepelt az atlantai olimpián és bajnok volt az Újpesttel, vezetőedzőként dolgozott az NB I-es Vasas élén, legutóbb pedig Csákváron dolgozott.

Fotó: Facebook
Olvasói sztorik