NB III

Távozik klubjától a korábbi paksi sikeredző

„Decembertől máshol kívánom folytatni.”

A Balassagyarmat a Cigánd ellen játszott szombaton az NB III Keleti csoportjában: a meccset a vendégek nyerték 2-0-ra. A Balassagyarmat szakmai igazgatója, a korábban Váccal és a Pakssal az élvonalban is dolgozó, sőt a paksiakkal NB I-es ezüstöt nyerő és az Európa-liga selejtezőjéig jutó Kis Károly a nogradifutball.hu oldalnak kijelentette, decembertől nem ő irányítja majd a csapatot.

– Már több mint egy hónapja bejelentettem a vezetőknek, illetve a játékosok is tudják, hogy decembertől máshol kívánom folytatni, tehát nem eredményfüggő a távozásom – fogalmazott Kis Károly.

Ezt olvastad már?
Szélesi újabb kulcsjátékosát veszítette el

– Úgy érzem, ez nem cserbenhagyás, hiszen amikor idejöttem, nem kötöttünk időre szóló szerződést, mert meg volt beszélve, amennyiben lesz egy jobb opcióm, távozok a klubtól. A becsület azt kívánja, ezt a félszezont csináljam végig, de decemberben mindenképpen váltok! Megy az idő, de úgy érzem, még lesz lehetőségem hasonló bravúrt elérni, mint korábban a Pakssal vagy akár a Szolnokkal, NB II-es csapatként elődöntőt tudtunk játszani a Magyar Kupában, még egy ilyen sikert el szeretnék érni, ami akkor összejött. Ezért mindenféleképpen lépnem kell, annak ellenére, hogy rendkívül kedvelem ezt a csapatot, attól függetlenül, hogy mostanában botladoztunk egyszer-kétszer. Megszerettem ezt a társaságot, nagyon jó a viszonyom a szurkolókkal, nem volt könnyű a döntés, de ezt már korábban elhatároztam, jeleztem is a vezetők felé, akik megértették ezt!

Kis Károly csapatot vált Fotó: paksifc.hu
Olvasói sztorik