NB III

Megerősített kerettel edzőtáborozna a Szpari

Január elején már edzőmeccset játszik a nyíregyházi csapat, a vezetők folyamatosan tárgyalnak.

Kapcsolódó cikkek

Ugyan a focisták javában pihennek, szabadságukat töltik, az élet nem állt meg a Nyíregyháza Spartacusnál. Telefonálások, személyes találkozások, egyeztetések nap mint nap, hiszen erősíteni szeretnék a csapatot.

– Nem titok, hogy minden csapatrészben szeretnénk erősíteni – mondta a Szabolcs Online érdeklődésére Brekk János, a klub alelnöke. – Folyamatosan tárgyalunk, egyeztetünk kapussal, védővel, középpályással és támadóval is.

– Az igazolások egyrészt a tavaszi szezonnak szólnak, de már a következő bajnokságra is gondolunk, és olyan labdarúgókat szeretnénk igazolni, akikre magasabb osztályban is számíthatunk. Fiatal, magyar focistákkal is tárgyaltunk, mivel a szövetség is az ő szerepeltetésüket preferálja, itt azonban elég szűk a piac. Azt szeretnénk, ha a tárgyalások mihamarabb eredményesen zárulnának, és január 4-én már az új játékosok is a kerettel kezdenék a felkészülést – így Brekk János.

Ami a felkészülést illeti, tavaly jól sikerült a törökországi edzőtáborozás, remélhetőleg most is így lesz. Az ismert történések miatt az orosz csapatok lemondták a török edzőtáborokat, ám más országokból sok klub utazik majd.
– Nálunk is felmerült a kérdés, hogy menjünk-e. Alaposan megfontoltunk mindent, egyeztettünk a szervezőkkel, a szakmai stábbal, és néhány játékos véleményére is kíváncsiak voltunk. Végül úgy döntöttünk, jövőre is Törökországban készülünk majd – mondta Brekk János.

A tervek szerint január 22-én indul útnak a Szpari, és az edzések mellett négy edzőmérkőzés is szerepel a programban. A tervezett előkészületi találkozókból hármat még a török túra előtt lejátszik a Szpari.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik