NB II

Két és fél hónap után távozik Győrből Mészöly – sajtóhír

A Csákvár elleni vereséget követően a tulajdonos kezdeményezte a vezetőedző szerződésének felbontását.

Az NB II hetedik fordulójában a WKW ETO FC Győr hazai pályán szenvedett 3-1-es vereséget a továbbra is veretlen Aqvital FC Csákvártól, ez az eredmény pedig Mészöly Géza vezetőedző állásába került a Kisalföld nyomtatott kiadása szerint – ide kattintva érdemes megnézni, mi minden történt még az NB II-ben, az éllovas meccse például igazi gólzáport és hatalmas fordulatot hozott.

A lap úgy tudja, a találkozó után a tulajdonos kezdeményezte az 51 éves tréner szerződésének felbontását, aki így közös megegyezéssel máris távozik a nyári kinevezését követően.

Az ETO jelenleg két-két győzelemmel és döntetlennel, valamint három vereséggel a másodosztály tizenegyedik helyén áll, jövő héten, a válogatott szünet után a ismét az ETO Stadionban fogadja a Budafoki MTE-t.

címlapfotó: eto.hu

Olvasói sztorik