NB II

Újabb edző akadt ki az MLSZ szabályán

Más megoldást javasol a rutinos tréner.

Nem sokkal azután, hogy az élvonalban szereplő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő vezetőedzője, Horváth Ferenc élesen kritizálta a klubhonlapon az MLSZ fiatalszabályát – mely szerint, ha 1997.01.01. után született labdarúgót folyamatosan szerepeltet egy csapat, akkor külön díjazásban részesül – újabb tréner, ezúttal az NB II-es Zalaegerszegi TE-nél dolgozó Artner Tamás mondta el negatív véleményét ugyanerről.

Ezt olvastad már?
Ezt üzente Mbappé a kegyetlen ütközés után

– Teljesen kikészíti ez az edzőket. Amióta itt vagyok a ZTE-nél, egyfolytában azzal foglalkozunk, hogy hova, milyen posztokra építsünk be fiatal játékost – mondta Artner a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – Én nem látom azt, hogy jelen pillanatban Magyarországon ennyi tehetséges 1997-es,’98-as és ’99-es születésű játékos legyen, hogy feltöltsük velük az NB I-et és az NB II-t. Nem hiszem, hogy adminisztratív jelleggel lehetne játékosokat kinevelni, talán vissza kellene hozni a tartalékbajnokságokat, vagy növelni a csapatok számát, hogy a valós tudásuk szerint kerüljenek be a felnőttcsapatokban.

A korábbi Hali-tréner nem ért egyet a fiatalszabállyal Fotó: Vágvölgyi Bálint

A korábban Szombathelyen is megforduló tréner arra a krédésre is válaszolt, hogy szerinte napjainkban sikerülhet-e kivívni fiatalokkal a feljutást az NB II-ben.

– Úgy érzem, nem lehet a fiatalokkal komoly sikereket elérni. Régebben nagyon komoly utánpótlása volt a Zalaegerszegnek, valamint jelenleg is úgy látom, hogy parádésan fel van építve, remek szakemberek képviselik a képzést, de sajnos van egy óriási probléma. Nem regionális központ, hanem alközpont, ezért a legtehetségesebb játékosait elszipkázzák a kiemelt akadémiai csapatok, így akikből lehetne NB I-es játékos, az idő előtt távozik.

Olvasói sztorik