NB II

Egyértelműen cáfolták a magyar válogatott védő szerződtetését – hivatalos

Devecseri aligha igazol Győrbe.

Az ETO FC Győr vezetőedzőjét, Szentes Lázárt a keretet érintő lehetséges változásokról kérdezte a Kisalföld.

AJAJJJ! Nyolc nagyon fontos hiányzó a Barcánál
Ez a kezdő lehet nyerő a kupában?

– Korábban kilenc játékost szerződtettünk, nem tervezünk újabb konkrét igazolást – fogalmazott a szakember, aki egyértelműen cáfolta Devecseri Szilárd érkezését. – Ez persze nem jelenti azt, hogy nem igazolnánk, ha találnánk kapusposztra megfelelő játékost vagy ne keresnénk futballistát, ha netán megsérülne valaki.

Devecseri neve az elmúlt napokban felmerült a ZTE FC-nél és a Soproni VSE-nél is.

A győri csapat életében várhatóan most egy nyugodtabb időszak következik.

– A tulajdonosváltást követően érezhetően megnyugodtak a kedélyek. Rendben van a háttér, még edzőtáborban is készülhetünk a tavaszi folytatásra. Nagyon biztató az összkép – emelte ki Szentes Lázár, aki reálisnak látja a dobogó elérését.

– Ha nem nyerjük meg minden találkozónkat, nyilván minimális esélyünk marad a feljutásra. A saját csapatunk és ellenfeleink játékerejét megítélve a harmadik hely tűnik reálisan elérhetőnek. A dobogóhoz öt pont a hátrányunk, ami bízom benne, behozható.

Devecseri Szilárd aligha lesz az ETO játékosa Fotó: Vágvölgyi Bálint
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik