NB II

A másodosztályban köthet ki a válogatott játékos

Devecseri Szilárd iránt három csapat is élénken érdeklődik.

Kedd délelőtt a Szombathelyi Swietelsky-Haladás is megkezdte a felkészülését a tavaszi szezonra, a rajt napján pedig a klub ügyvezető igazgatója, Tóth Miklós azt mondta a hivatalos honlapon, elképzelhető, hogy a kétszeres magyar válogatott játékos, Devecseri Szilárd elhagyja a csapatot.

Fontos változás!
Távozik a Puskás Akadémia légiósa, már az utódját is kinézte Pintér

Honlapunk úgy értesült, a 27 éves játékost három másodosztályú együttes is vinné: a Zalaegerszegi TE, az ETO FC Győr és a Soproni VSE is az érdeklődők között szerepel.

Devecseri a jelenlegi szezonban csupán négy NB I-es találkozón kapott lehetőséget, mióta Michal Hipp a vezetőedző, még a keretbe sem jelölték.

Devecseri az NB II-be tart Fotó: Vágvölgyi Bálint
Olvasói sztorik