NB II

Manchesterbe vágyik Nagy Ádám

Azt is elárulta, miért nincsenek tetoválásai.

A másodosztályú ETO FC Győr csapatkapitányának, Nagy Ádámnak a külföldi csapatok közül a Manchester United a kedvence – derül ki agyorplusz.hu portréjából.

A győriek kapitánya, Nagy Ádám Fotó: www.eto.hu

– Nagy vágyam, hogy egyszer belépjek az „Álmok színházába”, vagyis az Old Traffordra, és lássam a Unitedet egy meccsen. Amióta létezik számomra a foci, az ETO mellett ők a kedvenceim. Sajnos, az idény itthon úgy alakul, hogy ezt szinte lehetetlen összehozni. Persze, az igazi az lenne, ha játékosként élhetném át az ottani hangulatot – nyilatkozta.

A 21 éves középhátvéd elárulta azt is, hogy a másik végletet, a megyei meccsek hangulatát is imádja.

– Az amatőr ligákban játszó barátaimnak sokszor a helyszínen szurkolok, már csak a beszólásokért is érdemes kimenni, de az biztos, hogy játékvezető ilyen rangadókon nem szívesen lennék – tette hozzá.

A magyar futballisták körében némileg meglepő módon egyetlen tetoválása sincs.

– Huszonegy éves vagyok, mi a fenét varrassak magamra? Remélem, a nagy dolgok még csak ezután történnek velem. Nem igazán foglalkoztat a dolog, de nem zárom ki, hogy egyszer majd lesz. Egyébként nem tartom piperkőcnek azokat, akik kicsit feltűnőbb külsőt választanak, de én inkább a pályán mutatott teljesítményben hiszek – mondta a győriek saját nevelésű védője, aki nagyon büszke rá, hogy az ETO csapatkapitánya lehet.

Ezt olvastad már?
A Fradi-ultrák vezére szerint csak kisiklás volt a késeléses balhé

– Ehhez a szép feladathoz fel kell nőni, nehéz dolog, de valószínűleg nem véletlenül választott kapitánynak még az NB III-ban Preszeller Tamás. Ezen azóta egyetlen edző sem változtatott. Könnyen szót értek a csapattársaimmal, az esetleges konfliktusokat is együtt, szemtől szemben oldjuk meg. Úgy érzem, a szurkolók is elfogadtak – mesélte.

Ami az ellenfeleket illeti, első NB I-es mérkőzésén az MTK-val játszottak és Torghelle Sándorral találta szemben magát.

– Gondolom, az ő képességeit, keménységét nem kell magyaráznom senkinek. Jó kis csörte volt ez kettőnk között. Amikor az első csapathoz kerültem, az edzéseken rendszeresen Priskin Tomival, Rudolf Gergővel harcoltam a pályán. Nem volt egyszerű feladat, de óriási élményt jelentett ez nekem. Nagyon sokat tanultam Lipták Zoltántól, Djordje Kambertől, de ugyanúgy felnézek a mostani csapattársaim közül Kabát Péterre is – nyilatkozta a győri Nagy Ádám, aki a magánéletben egy párt alkot a jelenleg Debrecenben kézilabdázó Hársfalvi Júliával.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik