Hírek

A Fradi-ultrák vezére szerint csak kisiklás volt a késeléses balhé

Hamberger Ádám szerint jó úton haladnak.

A múlt szombati, Ferencváros–Debrecen bajnoki meccs szünetében történtekkel kapcsolatban megszólalt a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül elnevezésű szervezet vezetője. Ez az a csoport, amely három és fél évig nem lépett be az új Groupama Arénába, mert tagjai tiltakoztak a vénaszkenneres beléptetés ellen.

Ezt olvastad már?
Komoly balhé: szájon vágta a magyar játékost az ellenfél edzője

A hosszabb, exkluzív interjú a Házon kívül című műsor szerdai adásában látható, de egy érdekes részletet már közölt az RTL Klub híradója.

“Ez senkinek sem volt jó, tehát nekünk sem, a Ferencvárosnak sem. Nem azért dolgoztunk az elmúlt három és fél évben ilyen szinten, hogy ide jussunk, ahova jutottunk most. Ez nagyon kellemetlen mindenki számára” – nyilatkozta.

Hamberger Ádám elmondta az ultrák álláspontját Fotó: www.rtlklub.hu

Hamberger szerint sejteni lehetett, hogy az előző vezérszurkoló, P. Dávid, vagyis Bonyha megjelenése a stadionban problémát fog okozni.

“Határozottan úgy gondolom, elkerülhető lett volna ez az egész. A biztonsági szolgálat részéről is mulasztás történt ebben az esetben” – szögezte le.

Hozzátette, balgaság lenne azt hinni, hogy most elkezdik feldobni egymást. A továbbiakban is partnerként viselkednek, tehát nem fogják akadályozni és gátolni az ügy felderítését. Leszögezte, szerint nem szabad a szombati események alapján megítélni a szurkolókat.

“Talán a legnagyobb hangsúly azon volt, hogy próbáljuk meg a tábort afelé vinni, hogy idézőjelben normális legyen a külső szemlélő számára is. Úgy gondolom, megtettük az első lépéseket, és elindultunk egy jó úton. Persze, ahogy minden esetben, vannak kisiklások, ahogyan például ez a mostani is, de úgy érzem, nagy vonalakban jó úton haladunk” – vélekedett Hamberger Ádám.

Olvasói sztorik