NB II

Nem fog beleszólni a licence-kérdés az NB I-re pályázók küzdelmébe

Mind az öt esélyes beadta a kérelmet.

Kapcsolódó cikkek

A Rangadó.hu augusztusban körképet készített az NB II mezőnyéről abból a szempontból, hogy melyik együttesek tervezik beadni a licenckérelmet az élvonal 2017-18-as kiírására.

A bajnokságból most hét forduló van hátra, és reálisan nézve öt csapatnak maradt esélye arra, hogy kiharcolja az NB I-es szereplést – közülük a Puskás Akadémia már a célegyenesbe ért.

Honlapunk most erre az öt együttesre koncentrálva ismét érdeklődött, hogy a március végi határidőre végül mindannyian beadták-e kérelmüket.

Nagy meglepetés nincs, hiszen az ötből (Puskás Akadémia, Kisvárda, Békéscsaba, Balmazújváros, Soroksár) négy már a nyáron is egyértelművé tette, hogy amint eljön az idő, élni fog a lehetőséggel, február végén pedig a Soroksár is így nyilatkozott.

A fentieknek megfelelően Balogh Balázs kommunikációs igazgató (Puskás Akadémia), Révész Attila szakmai igazgató (Kisvárda), Steigerwald Ernő technikai vezető (Békéscsaba), Feczkó Tamás vezetőedző (Balmazújváros) és Gelei József kommunikációs igazgató (Soroksár) honlapunknak egyaránt megerősítette, hogy csapataik beadták a kérelmet, egyúttal hozzátették, hogy tudomásuk szerint ezzel kapcsolatban minden a legnagyobb rendben van (a végső döntést az MLSZ majd május végén hozza nyilvánosságra).

Néhány helyen csalódás az idei szereplés

Érdekesség, hogy augusztusban még a Nyíregyháza Spartacus képviselője is úgy nyilatkozott, feltétlenül beadják majd az NB I-es licence-kérelmet, magyarán úgy érezték, csapatuk a feljutásért fog küzdeni. Ehhez képest a Szpari jelenleg csak 13. a tabellán.
Nem vetette el teljesen az NB I gondolatát a nyáron a ZTE, a Szolnok, a Szeged 2011, a Dorog és a Siófok sem, ám jelenleg egyik együttes sem áll olyan pozícióban, hogy az élvonalban kelljen gondolkodniuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.