NB II

Kilenc ellenfelet máris kihúzhat a Puskás Akadémia az NB II-ben

Mindössze hat együttes tervez az élvonallal az NB II-ből, további ötnél még kivárnak a célokkal.

Kapcsolódó cikkek

Sokáig nem volt egyértelmű, hogy melyik együttessel lesz teljes az NB I 12 csapatos mezőnye 2016-17-ben. A Puskás Akadémia kiesését követően egyre-másra születtek az elméletek, miként maradhatnak mégiscsak az élvonalban. Egy részüknek az alapját az adta, hogy az NB II tavaszi szezonjának féltávjánál még több olyan csapat is az élbolyban – a Kisvárda konkrétan a második helyen – szerepelt, amelyről kiderült: nem is adott be licence-kérelmet az első osztályra.

Ezeket a félreértéseket elkerülendő a Rangadó.hu kapcsolatba lépett az összes másodosztályú klub egy-egy felelős képviselőjével, hogy állásfoglalást kérjen tőlük: vajon mely gárdák szeretnének egyáltalán feljutni, vagy másképp megfogalmazva, az élmezőnynek hány ellenfélre kell valójában figyelnie? Íme a válaszok…


Aqvital FC Csákvár

A Fejér megyei település csapatától Gelei József sajtófőnököt kérdezte a Rangadó.hu.

– Természetesen szeretnénk minél feljebb végezni a tabellán, de az NB I olyannyira nem tűnik reális célnak, hogy egyelőre szóba sem került – nyilatkozta Gelei.

Balmaz-Kamilla Gyógyfürdő

Tiba István, a klub elnöke írásban válaszolt.

– Amennyiben a csapat a teljesítményével megalapozza, akkor természetesen beadjuk a licenckérelmet, mivel minden létesítményi feltételünk adott.

Békéscsaba 1912 Előre FC

Az NB I-től búcsúzó viharsarkiaktól Zoran Szpisljak vezetőedzőt értük el.

– Minekutána tavaly még az élvonalban szerepeltünk, idén pedig egyértelmű célkitűzésünk a feljutás, természetesen beadjuk majd az NB I-es licenckérelmet – fogalmazott Szpisljak.

BFC Siófok

A siófoki klubtól Szekeres Tamás ügyvezető igazgató nyilatkozott.

– A csapat alapvető célja ugyanaz, mint tavaly: erős középcsapattá kell válni. Az NB I-es licence kérdése majd tavasszal lesz aktuális, egyelőre nem vetődött fel nálunk – mondta Szekeres.

Budaörsi SC

A Budaörsi SC-nél Tüske Roland szakmai igazgatót értük el.

– Őszintén szólva nálunk még nem vetődött fel a licenckérelem leadásának kérdése, de nem tartom valószínűnek, hogy leadnánk. A mi célunk, hogy stabil NB II-es csapatot építsünk a városnak, az első osztályt nem tudom elképzelni.

Ceglédi VSE

Ványi Zsolt ügyvezető határozottan elmondta: nem tervezik beadni az NB I-es licenckérelmet.

Cigánd SE

Az NB II-ben újonc Cigánd SE-nél Terjék Sándort, a klub technikai vezetőjét kérdeztük.

– Nem tervezzük beadni a kérelmet, nekünk ez a „végállomás”. A valódi célunk a bennmaradás – fogalmazott Terjék.

Dorogi FC

Mayer László, a dorogiak elnöke így fogalmazott:

– A licenckérelem leadása az őszi eredményektől függ, de előzetesen nem számolunk vele.

Futura Mosonmagyaróvári TE 1904

A Rangadó.hu Drescher Ottóval, a mosonmagyaróvári klub elnökével beszélt, aki szűkszavúan csak annyit mondott, nem tervezik beadni az NB I-es licenckérelmet.

HR-Rent Kozármisleny FC

Az NB III-ból frissen feljutó Kozármislenynél Feleki Attila tulajdonos válaszolt a Rangadó.hu-nak.

– Nem célunk a feljutás, így a licenckérelmet sem fogjuk beadni – válaszolta szűkszavúan.

Kisvárda-Master Good FC

Révész Attila szakmai igazgató nyilatkozott a kisvárdai szituációról.

– Egyértelműen beadjuk majd a licenckérelmet – mondta Révész.

Nyíregyházi Spartacus FC

A Nyíregyháziaktól az elnök-tulajdonos Brekk Jánost kérdeztük.

– Egyértelmű célunk a feljutás, mindenképpen beadjuk majd az NB I-es licenckérelmet – mondta határozottan Brekk.

Puskás Akadémia FC

Az NB I-ből kiesett felcsútiak részéről Bognár György, az újdonsült szakmai igazgató már májusban elmondta, egyértelmű cél a feljutás.

Soroksár SC

A Csákvárhoz hasonlóan Soroksáron is Gelei József felelős a sajtókommunikációért, így a budapesti gárda céljairól is ő nyilatkozott.

– A minél jobb helyezés elérése a cél. Amennyiben a licenckérelem leadásának idejében olyan jó pozícióban lennénk, hogy elgondolkodjunk az első osztályon, akkor ezt feltétlenül meg kellene vitatni anyaklubunkkal, a Ferencvárossal – mondta Gelei.

Swietelsky-Soproni VSE

A Soproni VSE képviseletében Pöltz Róbert elnökségi tag válaszolt.

– Célunk az első tíz hely valamelyikének megszerzése. Véleményem szerint az NB I-es licenckérelmet nem fogjuk beadni a tavasszal – válaszolt Pöltz.

Szeged 2011-Grosics Akadémia

Iványi Tamás, a Szeged 2011-Grosics Akadémia sportszervezője elmondta: a klub a 2015-16-os idényben is beadta a licenckérelmet, és valószínűleg ez idén sem lesz másként, de ügyvezetői döntés alapján végleges határozat erről csak az őszi szereplést látva, a télen születik majd.

SZEOL SC

Halkó Pál, a szegediek ügyvezető igazgatója nyilatkozott.

– Nem tervezzük beadni a licenckérelmet – fogalmazott Halkó.

Szolnoki MÁV FC

A Szolnoki MÁV FC ügyvezető igazgatója, Földi Sándor így fogalmazott:

– Mi már 2016 tavaszán is beadtuk a kérelmet, amely pozitív elbírálásban részesült. A stadionunk alkalmas az élvonalra, a csapatot még nem tudjuk, hogy az-e. Az őszi szezon folyamán ez eldől, a télen értékeljük a helyzetet.

Vác FC

A váciaktól Orbán Levente technikai vezető beszélt.

– A mi csapatunk biztosan nem adja majd be az NB I-es licenckérelmet – nyilatkozta.

Zalaegerszegi TE

Az NB II-ben 2015-16-ban bronzérmes ZTE-nél Kocsárdi Gergely klubmenedzser nyilatkozott.

– Nem kimondott cél a feljutás, ugyanakkor el sem szeretnénk vetni ennek lehetőségét. Ha az ősz végén jó pozícióban állunk és a télen sikerül is megerősíteni a keretet, akkor igyekszünk majd beadni a licenckérelmet – nyilatkozta Kocsárdi.


Összesítés

A fenti válaszok alapján az alábbi konklúziót vonhatjuk le: az NB II jelenlegi húsz csapatából mindössze ötöt találtunk, amely kimondottan a feljutásért küzd.
A Puskás Akadémia, a Nyíregyháza, a Kisvárda, a Békéscsaba és a Balmazújváros képviselőinek elmondása alapján ezen együttesek feltétlenül beadják majd az NB I-es licenckérelmet.
Az őszi szerepléstől tette függővé ennek leadását összesen hat klub. A ZTE, a Szolnok, a Szeged, a Soroksár, a Dorog és a Siófok nem vetette el az első osztály gondolatát.
A felsorolt csapatoknak tehát 9 ellenféllel valójában nem kell viaskodniuk a feljutás tekintetében. Vácott, a SZEOL-nál, Sopronban, Kozármislenyben, Mosonmagyaróváron, Cigándon, Cegléden, Budaörsön és Csákváron pénzügyileg, létesítmény-helyzetileg vagy a keret képességeiből kifolyólag elképzelhetetlennek tartják, hogy a 2017-18-as idényben NB I-es csapatot tartsanak fent.

Olvasói sztorik