NB II

Puskás Akadémia: amit a rutinos játékosaink műveltek, az felháborító – VIDEÓ

Szíjjártó István megbünteti döntetlenező csapatát.

Kapcsolódó cikkek

Ahogy arról a Rangadó.hu is beszámolt, az NB II 11. fordulójában több esélyes mellett a Puskás Akadémia is botlott. A felcsútiak a félidőben még 2-0-ra vezettek a ZTE ellen hazai pályán, mégis elvesztettek két pontot közvetlen riválisukkal szemben. A lefújást követően Szíjjártó István nem éppen dicsérte csapatát a sajtótájékoztatón – legalábbis ez derül ki a klub által feltöltött videóból.

– A félidőben mindenki bólogat és egyetért, de amikor kimegyünk a pályára, ebből semmit nem látunk – kezdte az ideges tréner.

– Amit a második félidőben rutinos játékosaink műveltek, az felháborító és megengedhetetlen. Így nem lehet kimenni a második félidőre – fogalmazott, majd Zsidai Lászlóról is leszedte a keresztvizet.

– Hiába tettük be a Zsidai Lacit, hogy stabilizáljuk a középpályát, rá sem ismerek. Ilyen rutinos róka ilyen hibákat játékban, helyezkedésben, labdák megjátszásában nem engedhet meg magának – mondta, majd hozzátette: nagyon megbünteti a játékosait.

A teljes nyilatkozat alább érhető el.

Olvasói sztorik