Sokszor nem kapott vacsorát, mert ellógott a haverokkal futballozni; kedvenc étele a milánói sertésborda; keresztény vallású, és a futballkarrier után lelkipásztor szeretne lenni. A Szeged 2011- Grosics Akadémia NB II-es csapatának nigériai származású, villámgyors támadója, Denis Samuel Obot mesélt az eddigi életéről a Délmagyar.hu-nak.
– Akwa Ibom állam Uyo nevű városából – válaszolta Obot arra a kérdésre, hogy honnan is érkezett hazánkba. – Ez egy nagyon szép település Nigéria déli részén, és a polgármesternek is köszönhetően nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Nagy családban nőttem fel, két lány- és négy fiútestvérem van, viszont rajtam kívül senki sem futballozik profi szinten. Édesapám nem volt túl boldog, amikor megtudta, hogy labdarúgó akarok lenni. Sokszor nem kaptam vacsorát, mert ellógtam focizni a haverokkal. Annak idején két foglalkozás volt Nigériában, amiből nem lehetett megélni. Az egyik a sport, a másik a lelkipásztorkodás, ezért én eldöntöttem, hogy mindkettővel foglalkozom és meg is élek majd belőle. A magyarországi karrierem addig tart, amíg jobb lehetőséget nem kapok külföldről. Azt gondolom, ezzel mindenki más is így van, aki profin játszik, és vannak nemzetközi álmai. Minden csapatnál szeretem előre tudni, hogy mi a cél.
Hazájában, Nigériában kezdte pályafutását, de hamar kiderült, megállja a helyét a profik között.
– Nigériában elég hamar bekerültem a felnőttfutballba, 15 évesen már profik ellen játszhattam. Remek edzőm volt, aki nagyon szigorúan és keményen nevelt bennünket. 12-13 évesen hosszú kilométereken át futottunk, sokszor hegyen fölfelé, és rengeteget lépcsőztünk is. Ennek eredményeként meghívást kaptam az U17-es válogatottba 2004-ben. Ugyanebben az időben jelentkezett az európai lehetőség is, én pedig ezt választottam. Előtte nem is tudtam, hogy létezik Magyarország. Lehet, ha rajtam múlik, nem ide jövök, de a gyönyörű, csodálatos magyar feleségemért és gyermekeimért is köszönöm Istennek, hogy Magyarországra vezetett.
A többi között mesélt a beilleszkedésről, illetve magyarországi kedvenceiről is.
– A milánói sertésborda a kedvenc magyar ételem. Nem eszem levest, mert nem értem, miért úszkálnak zöldségek egy tál vízben, viszont húsos étel jöhet minden mennyiségben. Az első magyar szó, amit megtanultam, a gumibogyószörp volt, és amikor először láttam havat, haza akartam menni.
A teljes interjú itt olvasható.