NB II

Ez a Gyirmót alkalmas az NB I-re

Bene Ferenc vezetőedző szerint apróbb változások biztosan lesznek a téli átigazolási időszakban.

Kapcsolódó cikkek

Véget ért az NB II őszi szezonja, féltávnál hat ponttal vezet a ZTE előtt a Gyirmót FC Győr, amely a stadionépítés miatt idegenben játszotta első hét meccsét. A kisalföldiek célja egyértelműen az élvonalba jutás, Bene Ferenc vezetőedző a Digi Sport hétfő reggeli műsorának volt a vendége.

– A körülményeket tekintve is megalapozott már az NB I?

– Az biztos, hogy egy kis ékszerdoboz stadionunk és ragyogó edzőpályáink vannak. A klub évről-évre lépeget előre. A gazdasági háttérbe nem látok bele, de amióta Gyirmót FC létezik, azóta játékos nem távozott a klubtól úgy, hogy ne lett volna kifizetve – kezdte Bene Ferenc.

– A keret névsorát olvasva élvonalbeli érzéseink támadhatnak. Milyen erős ez a Gyirmót, melyik posztokon a legmasszívabb?

– Az erősségünk abban van, hogy van egy nagyon jó tulajdonosi körünk, az Alcufer két tulajdonosa megteremti a hátteret. Van egy remek szakmai stábom, és tényleg kitűnő játékosokkal tudok együtt dolgozni. Nagyon komoly és nehéz tavasz áll előttünk, és senkinek sem szabad megnyugodni, de egyelőre csak a legjobbakat tudom elmondani. A játékosok kilencvenkilenc százalékának maximális a hozzáállása, az edzéseken nagyon jól dolgoznak. Úgy gondolom, hogy stabil, szervezett csapatjátékunk van, egy sajátos, domináns stílusunk, és nyilván azt szeretném, hogy a támadózónában még eredményesebbek legyünk. Egy természetesen folyamatban haladunk jelenleg.

– Az őszi csapat képes lenne bennmaradni az NB I-ben?

– Amikor átvettem a csapatot, akkor kicserélődött a keret és a szakmai stáb is. Biztos vagyok benne, hogy az a fél- vagy egyéves közös munka szükséges a társaságnak ahhoz, hogy alkalmasak legyünk az NB I-re. Abban is biztos vagyok, hogy ez a keret minimális erősítésekkel alkalmas lehet. Ha megnyerjük az NB II-t, akkor kilencvennyolc százalékban ezzel a kerettel fogjuk folytatni.

– Hogyan jellemezné azt a stílust, amit próbál a Gyirmóttal játszatni?

– Természetesen nekem is van egyfajta edzői stílusom, de nagyon fontos, hogy ezt mindig a játékoskerethez igazítsuk. Nincs más lehetőségünk, minden mérkőzésen győzelmi szándékkal lépünk pályára. Ennek érdekében igyekszünk az ellenfél térfelén tartani a labdát és labdabirtoklási fölényt kialakítani. Próbáljuk mindig variálni azokat a csapásirányokat, ahol az ellenfél megfogható. Úgy gondolom, hogy még nem teljesen tökéletes, de hatvan-hetven százalékosan kész van ez a játék. Sőt, tavasszal szeretnénk meglepetéseket is okozni az ellenfeleknek, hiszen nem lehet mindig ugyanazt a játékrendszert alkalmazni. Nem szeretnénk kiismerhetővé válni, és nem utolsó sorban olyan bő keretem van, hogy minden játékosra számíthatok. Mindig hozzá tudok nyúlni azokhoz a játékosokhoz is, akik adott esetben nem kerültek be a kezdőbe.

– Abban a szerencsés helyzetben van akkor, hogy nem kell izgulnia és keresgélnie a téli átigazolási időszakban…

– Apróbb változások biztosan lesznek, hiszen egy huszonöt fős keretben akad olyan játékos, aki kevesebbet játszott, és nekik emberi és szakmai okokból is előfordulhat, hogy váltaniuk kell. A keret nagy része biztosan együtt marad. Akik továbbra is ilyen motiváltak lesznek, és ilyen hatékonysággal dolgoznak, azok számíthatnak arra, hogy szerepet kapnak a Gyirmótban.

– Fél távnál mit gondol az NB II erőviszonyairól?

– A tizenkét csapatos élvonal miatt sok játékos visszaáramlott a másodosztályba, és ha nem is látványosan, de színvonalában erősebb lett az NB II. Az NB I-el összehasonlítva sokkal több a párharc, és sokkal harcosabbak a mérkőzések. A minőségi játékosok többsége persze az élvonalban van, és tempóra nem is gyorsabb az NB II, de a meccsek küzdelmesebbek. A listavezető sem mehet biztosra egyik mérkőzésen sem. Nagyon kevés simának tekinthető meccsünk volt az ősszel

https://www.youtube.com/watch?v=C8ZCDZm10SY

Olvasói sztorik