NB II

Szépen megújul a ZTE Aréna

Rangadó
Rangadó

2015. 11. 12. 19:35

A zalaegerszegi stadionban zajló beruházást meglátogatta Vigh László országgyűlési képviselő.

Kapcsolódó cikkek

A klub honlapjának beszámolója szerint a csütörtöki rögtönzött sajtótájékoztatón Vigh László, Kocsárdi Gergely és Ágoston Zoltán elmondta, hogy a centerpálya – az időjárás függvényében – két hét múlva ismét zöldben fog pompázni, jelenleg a fűtéscsövek fedőréteggel való betakarása történik.

A régóta várt rekonstrukció következő lépése a déli tribün klubépületének, egyéb kiszolgáló helyiségeinek megépítése, valamint a nyugati és keleti tribün mögötti vizesblokkok kivitelezése lesz. A tervek szerint jövő augusztusra az északi tribün kivételével a teljes komplexum megújul majd.

Ennek átépítése lesz az utolsó fázis, a ZTE Aréna teljes kapacitása így 11 200 fedett ülőhely lesz, ezáltal nemzetközi mérkőzések lejátszására is alkalmassá válik. Elkészült az új öltözőépület, amelyet hamarosan birtokba vehet a felnőtt csapat, illetve az utánpótlás is, valamint megtörtént az aréna mögötti műfüves pálya cseréje is, ezen már szombaton bajnoki mérkőzést játszik a Vasas ellen az U19-es csapat.

Kialakítás alatt van a stadion mögött egy 30 ezer négyzetméteres, egységes zöldfelület, amelyen három pálya is elfér majd.

Azaol.hubeszámolója szerint a jelenleg zajló gyepcsere összértéke 200 millió forint, a hamarosan kezdődő stadionfelújítás, illetve a rekonstrukció befejezése pedig 1,2 milliárd forint értékű.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Finland's midfielder Roman Eremenko (L) vies with Hungary's Vilmos Vanczak (R) during the International friendly football match Hungary vs Finland, Gyor, Hungary on March 5, 2014.  AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.