NB II

„Nem akarunk az első szembejövő kóbor kutyával szerződést kötni”

Tóth Lászlót megdöbbentette, hogy Benczés Miklós lemondott az NB II-es Mezőkövesd vezetőedzői posztjáról. A szakmai igazgatóból újra edzővé váló Tóth szerint ugyanakkor még nincs veszve semmi, egy hullámvölgy után is oda lehet érni a feljutást jelentő helyekre. A Rangadó.hu-nak adott exkluzív interjújában elmondta, a télen szeretnének végleges megoldást találni a posztra, ám nem kapkodnak az edzőkereséssel.

Kapcsolódó cikkek

– Számomra is váratlan volt a bejelentés, főleg úgy, hogy a napokban közösen tervezgettük a téli átigazolásokat, azt, hogy melyik posztot kell megerősíteni. Aztán jött a Budaörs elleni hazai vereség, Miklós a tévéinterjúban felajánlotta a lemondását, a stáb pedig teljesen megdöbbent és elkeseredett – kezdte a helyzet elemzését Tóth László, aki Benczés lemondása után szakmai igazgatóból vezetőedző lett Mezőkövesden.

– Természetesen az eddigi szereplésben az én felelősségem is benne van, mivel a keret kialakítása az én dolgom volt, összhangban dolgoztunk. Ez továbbra is így marad, mert Miklós a jövőben is segíti a klubot, a hátra lévő meccseken a mi játékunkról és az ellenfelekről készít videós elemzéseket – árulta el.

Nem láttak semmit a ködtől

Tóth szerint nem elsősorban Benczésen múlott, hogy nem volt olyan eredményes a csapat, mint azt elvárták volna.

– Elképesztő, hogy egy-egy kihagyott ziccer vagy tizenegyes hogyan befolyásolhatja egy edző pályafutását. Hogy mást ne mondjak, a Budaörs elleni meccsen a játékosok egy részét nem tudtuk értékelni, mivel a köd miatt nem láttuk, mit csináltak a pálya túloldalán. Azt gondolom, a játékvezető más döntést is hozhatott volna, nem biztos, hogy a második félidőt volt értelme így megrendezni. Különösen fáj, hogy bár a klub körül minden rendben van, a szereplésünk olykor egy tragikus balesetre hasonlít. Talán kellene egy tudományos kutatócsoport, amely kielemzi, mi lehet velünk. Szerdától elölről kezdünk mindent, másfél hetünk van, hogy a játékosok lelkét rendbe tegyük, és az utolsó két őszi meccsen pontokat szerezzünk – tekintett előre.

Radikális döntések jönnek

Az viszont biztos, hogy a jelenleg negyedik helyen álló együttesnél lesz következménye a szereplésnek.

– Neveket nem szeretnék mondani, de várhatók olyan belső döntések, méghozzá radikális döntések, amelyek érintik a keretet. Nem szerződésbontásra gondolok, de néhányan távol kerülhetnek a kezdőcsapattól. Ez viszont már a belügyünk – mondta.

Tóth László beszélt a médiában felröppenő hírekről is.

– Szó szerint megdöbbent, amikor olyanokat olvasok, amelynek semmi alapja vagy igazságtartalma nincs. Sisa Tibor nevét például feldobták, mint lehetséges érkező edzőt. Valóban tárgyaltam vele, de nem most, hanem öt évvel ezelőtt. Mással sem beszéltem még a lehetőségről. Az egyedüli kolléga, akivel telefonon egyeztettem, az Kuttor Attila, de vele is csak baráti alapon: ő egy olyan szakember, akivel lehet a futballról értelmesen társalogni. Nem kapkodunk, a legfontosabb, hogy megfelelő embert találjunk a posztra. Nem akarunk az első szembejövő kóbor kutyával szerződést kötni…

Nem kell pánikolni

– Nem szabad pánikolni: tavaly a Békéscsabának is voltak hullámvölgyei, de a nyugodtságuk végül feljutást ért – folytatta. – Benczés Miklós személyében egy értékes, magyar szinten az egyik legfelkészültebb szakembert veszítettük el, igazságtalan vele az élet, hogy most így megtört a karrierje.

Ahogy Tóth már említette, a nevek megvannak, a téli erősítéseket már tervezgetik.

– Egyelőre a jelenlegi helyzetet kell kezelnünk. Mikivel már egyeztettük az esetleges erősítéseket, ez nem változik attól függetlenül sem, hogy ő már a háttérből segíti a munkánkat, viszont ezt még nem tudtam leegyeztetni az elnök úrral és az ügyvezetőnkkel. Az azonban megdöbbent, hogy úgy boronálnak össze velünk játékosokat, hogy annak semmi alapja nincs. Ezzel csak azt érik el a cikkeket megírató menedzserek, hogy ha még egy ilyen, alaptalanul felhozott nevet meglátok, az biztos, hogy nem kerül majd fel a listámra.

Kamatostól akarnak törleszteni

– Két dolgot még szeretnék elmondani. Egyrészt továbbra is köszönjük a szponzorok és a vezetők támogatását. Egyelőre adósak vagyunk nekik azzal, hogy ezt megháláljuk, de a jövőben szeretnénk kamatostól törleszteni. Másrészt szeretnék nyugalmat a csapat körül, éppen ezért azt kérem, hogy az őszi szezon végéig senki ne keressen. Természetesen a meccsek előtt és után kötelező jelleggel elmondom az edzői véleményemet, de azt nem szeretném, ha egy negyedik helyen álló együttes lenne a címlapsztori. A játékosoknak is nyilatkozatstopot rendelünk el holnaptól, majd ha jönnek a sikerek, ráérünk arról beszélgetni – tette hozzá Tóth.

Olvasói sztorik