NB II

Kuvait helyett Balmazújváros

Eldőlt, hogy Feczkó Tamás marad az NB II-es csapat vezetőedzője.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Szinte reménytelen helyzetben volt, végül mégis bennmaradt a Balmazújváros a másodosztályban. Ezután igen keresetté vált Feczkó Tamás vezetőedző, akit egy arab első osztályú, és két másik magyar NB II-es együttes is elcsábított volna, de a tréner a maradás mellett döntött – írja a balmazfoci.hu.

– Miután Tiba Istvánnal megegyeztem a balmazújvárosi munkám folytatásáról, köszönettel, de lemondtam a kuvaiti lehetőségről – nyilatkozta Feczkó Tamás. – Először is én egy olyan edző vagyok, aki kedveli a kihívásokat, és most itt, Balmazújvárosban teljesen új csapatot kell építeni, amellyel a legutóbbinál lényegesen jobban kell szerepelni, egy még nehezebb NB II-ben. Végig éreztem az elnök ragaszkodását, ami nagyon jól esett. Aztán a játékosaim megnyilvánulásai is mind pozitívak voltak felém. Végül pedig – talán furcsán hangzik – nem minden a pénz.

A másodosztályú hajdúságiak június 29-én kezdik a felkészülését az augusztus 1-jén rajtoló bajnokságra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik